Miközben beszélgetőpartnerem a pultnál molyol, párszor rápillantok és elgondolkodom azon, hogy vajon mi is lesz az úticélunk. Eddig elég lényegretörőnek tűnt, szóval valószínűleg azt akarja majd, hogy rögtön elkezdjem a munkát. Akkor viszont nem egy frekventált egyházközeli lokáción landolunk, mert ott elég nehéz lesz észrevétlenül nevelgetni egy több száz kilós szörnyet. Még darabokban is. Legvalószínűbb valamilyen földi célpont, vagy Villengard. Utóbbi nem tűnik esélyesnek, elvégre ezzel a siklóval meg a hófehér öltönyével csak annyira lenne kirívó, mint operaénekes egy falusi asszonykórusban. Persze az is lehet, hogy a fószer felépített egy komplett kis labort valahol a tundrán vagy egy meteoriton.
Elmélkedésemből kiszakít, ahogy leteszi elém a csészét. Ő is kávét iszik. Az első közös pont köztünk. Talán az utolsó is.
Ahogy belekortyolok a kávéba, lehunyom a szemem és mélyen felsóhajtok. Össze sem hasonlítható azzal a silány hibriddel, amit a kanyonban lehet kapni. Az gyakorlatilag egy agyonmódosított kávécserje termése, ami napfény nélkül, tundra éghajlaton is terem. Az íze pedig valahol a retek és a lószar között van. Ebben a kávéban azonban érezni az illóolajok kavalkádját, a napfény ízét, a tökéletes pörkölést. Aztán megérkezik a whisky. Egyszerre érzem a torkomban a kellemes bizsergést és a számban az enyhén füstös ízt. Behunyt szemmel hallgatom végig a mondandóját. Nehezemre esik mindenre figyelni. Legszívesebben kettesben maradnék a bárpultjával amíg oda nem érünk az úticélunkhoz. Ami remélem egy másik naprendszerben van.
A mozgásra nyitom ki a szemem, a dohányzóasztal helyén pedig egy holo képe elevenedik meg. Hosszan szemlélem a modellt. Hófehér és elegáns. Impozáns és félelmetes egyben, pont, mint a gazdája.  Teljesen egyedi bestia, nem vélek semmilyen hasonlóságot felfedezni a többivel. Ahogy elemzem a részleteket, egyre inkább az a megérzésem, hogy a támadási és védekezési funkciók csak másodrendűek a külcsín után. Rápillantok Cassiusra.
- Uram, azt hiszem nem lövök nagyon mellé, ha azt feltételezem, hogy a bestia tervének egy jó része Öntől származik. - Egyre különösebb ez az egész. Ha csak sima, névtelen befektető lenne, magas ívrőben tenne a bestia kinézetére, csak az eredmény számítana. Azonban ez a teremtmény mintha egy státuszszimbólum lenne, ami gazdája felsőbbrendűségét sugallja. Az előbb, amíg nekem háttal állt, egy futó pillanatra ismét megnéztem a tarkóját. Nyoma sincs beültetésnek. Válaszától függetlenül folytatom.
- Túl védtelen a nyak és a törzs oldalsó része. A hosszú farok miatt a súlypontja túl hátul van, ami instabillá teszi. A pikkelyek természetellenesen kiállnak a bőréből, ami miatt könnyen megragadhatják ezeknél fogva - sorolom a modellre fókuszálva - azonban azt kell mondanom, ennél gyönyörűbb fenevadat még nem láttam, Uram.
Tudomány és művészet szinergiája. Most már határozottan vigyorgok, és nem tudom eldönteni, hogy az alkoholtól vagy a tervektől.
- A nép showt akar látni a pénzéért. Fájdalmat, diadalt és vért. És még valamit, egyedi produkciót. A külcsín hivalkodó, azonban ez kevés. Van már koncepciója a viadalok stratégiáját illetően? Meséljen erről a lényről, Ön milyennek képzeli őt?
Hátradőlök én is ültömben és az előttem ülő férfira figyelek, miközben a kávém maradékát kortyolgatom.

Nem véletlen, hogy az esetek kilencvenkilenc százalékában nyoma sincs az arcomon sem érzelmeknek, sem a gondolataimnak. Ez alapvető volt a túléléshez és az érvényesüléshez mind az arisztokraták között, mind a a jog berkeiben. Nem csoda hát, ha harmincnégy éves koromra szinte tökélyre fejlesztettem. Ha valakivel szándékomban áll megosztani, mi jár a fejemben, azt valószínűleg meg fogom tenni, de akkor, és úgy, ahogy én jónak látom. Utálom, ha nem az én kezemben van az irányítás.
Most is csak annyi információval látom el Zhanet, amennyi szükséges ahhoz, hogy megértse, és megfelelően meg tudja ítélni a helyzetet, amibe került. Az azonban egyelőre fel sem merül bennem, hogy egyenlő félként tekintsek rá. Ahhoz még valószínűleg sok időnek kell eltelnie, de mivel muszáj együttműködünk, ezért nem parancsokat fogok osztogatni neki, hanem igyekszem valami kompromisszumra törekedni. Tőlem már ez is igazán nagy engedmény. Azt már nem áll szándékomban megkérdezni, hogy óhajt-e velem jönni, mert hát… itt van, nem igaz? Ha esetleg eddig nem volt választása, nem én leszek az irgalmas szamaritánus, aki megadja neki. Azt hiszem, pont elég, hogy egy olyan lehetőséget kínálok neki, ami után bárki két kézzel kapna, és a lelkét is eladná érte. Legalábbis akinek nincsenek legális lehetőségei nagyra törni, márpedig Zhane valamilyen okból a Napok karmai közé került, és előtte is már a Kanyonban tevékenykedett, szóval valószínűleg nem fognak a nyakamra járni miatta az Egyház katonái.
Ezért is adok engedélyt az indulásra, mielőtt odalépnék a bárpulthoz. Őszintén szólva élvezem a hasonló helyzeteket, amikor következmények nélkül kiléphetek a konvencionális keretek közül, és ezt esetleg arra is használhatom, hogy teszteljem mások reakcióit. Szóval bizonyos értelemben ez valóban egy teszt, de nem különb, mint a beszélgetésünk bármely más része.
Nem reagálok érdemben a kérésre, csupán elkészítem a második adag kávét is, és töltök bele a whiskyből, majd a két csészével visszaindulok az ülőhelyem felé, és az egyiket Zhane elé teszem a dohányzóasztalra, a másikat pedig magamnál tartva visszaülök a fotelbe. Csak amikor kényelmesen elhelyezkedtem, akkor válaszolok a szavaira.
- Mint mondtam, a lehető legtökéletesebbet. A többiben azt hiszem, egyetértünk.
Igen, én is tisztában vagyok vele, hogy valódi tökéletesség nem létezik, de megfelelő mennyiségű pénzzel, tudással és erőforrásokkal eléggé meg lehet közelíteni.
- Ami pedig az Irányítóját illeti, ne aggódjon, időben meg fogja ismerni - belekortyolok a kávémba, és jóleső szünetet tartok, mielőtt folytatnám. - Addig pedig lesz jópár napunk, hogy az előzetes elképzeléseit tolmácsoljam Ön felé, és kikérjem róluk a véleményét, hogy mennyire tartja megvalósíthatónak.
Újabb korty, de ezúttal szünet nélkül, még mielőtt eszébe jutna akadékoskodni.
- Ne aggódjon, az Irányítómmal meglehetősen régóta ismerjük már egymást ahhoz, hogy a jelenléte nélkül is belemehessek a részletekbe. Nem szeretem vesztegetni az értékes időmet.
Ez még igaz is. Jogászként is borsos az óradíjam, és szeretném az ebben a munkakapcsolatban rejlő lehetőségeket mielőbb minél pontosabban feltérképezni.
- Természetesen a labort, a nyugalmat, és minden erőforrást biztosítok Önnek ahhoz, hogy a legjobb munkát végezhesse, elvégre ez mindkettőnk érdeke.
Nekem, mint befektetőnek, és neki, mint Építőnek. Lehajtom az utolsó kortyot a kávéból, majd a fotel melletti kis tartóra helyezem, és előre hajolva néhány mozdulattal holokivetítőt varázsolok a dohányzóasztalból, és néhány szívdobbanásnyi idővel később egy Bestia háromdimenziós vázlata jelenik meg előttünk. Látszik rajta, hogy a részletei nincsenek kidolgozva, inkább csak olyan, mintha egy félig-meddig hozzáértő vetette volna képernyőre az elképzeléseit.
- Az alap, Mr. Kouma - intek a lassan a függőleges tengelye körül forgó pikkelyes, sárkánygyíkszerű lény felé, de közben Zhane-t figyelem. - Mi a véleménye? Nyilván a technikai részletekben egyikünk sincs igazán otthon, de ez már az Ön terepe lesz.
Kényelmesen hátradőlök a fotelben, és hagyom, hogy Zhane áttanulmányozza az előtte lebegő tervrajzkezdeményt, amilyen részletességgel így elsőre óhajtja. Egyelőre az övé a méregdrága időm.

Lehetetlen megítélnem Cassius érzelmeit és véleményét gesztusai alapján. Az egész lényéből sugárzik a magabiztosság, miközben arca melankólikus nyugalommal tekint rám. Határozottan olyan érzésem van, hogy untatom, azonban mikor az őszinte vallomásomhoz érek, érzékelhetően rám fókuszál és szinte felnyársal a tekintetével. Annyira zavarba jövök, hogy elkapom a tekintetem.
Mire újra ránézek csak a lassú biccentését látom. Valahol belül úgy érzem, hogy ha nem is gondolja úgy, ahogyan én, megérti az indíttatásom. Azt ezt követő értékelése hallatán pedig észrevehetően megnyugszom. Annak ellenére, hogy kritikusan hangzik, mint ahogy a farmer méregeti a számára nem túl megnyerő jószágot, mégis úgy érzem, hogy őszinteségem elérte a célját, és ha nem is egyenrangú felekként folytatjuk a beszélgetést, de már nem olyan egyoldalú parancs kiosztásról lesz szó, mint a Sakál esetében.
Együttműködésünk részletei egészen világosak. Tehát szó sincs arról, hogy Irányító lenne, csak befektetésként tekint erre az egészre. Lehetetlen megértenem, hogy milyen indítékai lehetnek, rákérdezni pedig egyelőre nem lenne okos, különösen annak a fényében, hogy a sikló lágyan megmozdul alattunk. Nincs más választásom, mint követni az Ő játékszabályait, és figyelem, ahogy elindul a bárpult felé. Nem számítottam arra, hogy tovább tart a beszélgetésünk, arra meg pláne nem, hogy frissítővel kínál. Anyám gyerekkoromban folyton az arisztokrácia etikettjét oktatta nekem, azonban az a szituáció egyszer sem került porondra, hogy a vendéglátó saját kezűleg szolgálja ki a vendégét. Biztosan ez is valami teszt akar lenni. Kezd már elegem lenni a tesztekből az elmúlt két hét történései után.
- Egy kávé jól esne, köszönöm. Feketén, egy leheletnyi whiskyvel.
Nem látom a reakcióját, mivel háttal áll nekem, de mozdulataiban nincs semmi szokatlan. Ahhoz, hogy számára is értékelhető eredményt érjek el, valóban időre lesz szükségem, valamint egy laborra. Meg persze valamilyen elképzelésre a bestiát illetően. Úgy döntök, folytatom, elvégre, ha végeztünk, már kitessékelt volna.
- Tökéletes bestia véleményem szerint nincs, Uram. A bestia és az Irányítója egy entitás a ringben. Olyan mint egy második bőr, egy ötödik végtag, egy harmadik szem. Ez elengedhetetlen a sikerhez. Ahhoz, hogy a legjobb bestiát faraghassam, ismernem kell az Irányítót. A jellemét, a gondolatait. Enélkül attól félek nem tudom vállalni a feladatot. Valamint szükségem lesz egy laborra, ahol nyugodtan dolgozhatom. - ahogy beszélek, érzem, hogy termelődik bennem az adrenalin. Itt a lehetőség, Zhane. Itt az idő, hogy valami maradandót alkoss végre.

Fogalmam sincs, a Sakál mi alapján választotta ki az Építőt, akit kértem tőle. Nem mintha nem bíztam volna a folyamatot az ő megítélésére, miután tisztáztuk a feltételeket. Kellőképpen józan és realista embernek tűnt ahhoz, hogy a döntése megfeleljen az elvárásaimnak. Szóval bármennyire is szokatlannak tűnik a helyzet, egyelőre keresem benne a lehetőségeket.
Valószínűleg ha az apám tudná, hogy mibe ütöttem az orromat, és milyen távlatokban gondolkodom, nem csak kitagadna, de demonstrációs céllal felnégyeltetne, hogy aztán összerakjon, és újra megölhessen. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy elég egyetlen rossz lépés, és nem csak a saját jövőmet vágom tönkre, hanem mindazt, amit apám felépített. Természetesen ez utóbbi érdekel kevésbé, pedig illene megadnom a kellő tiszteletet Amias Hyatt önfeláldozó munkásságának… valószínűleg ha szokásom lenne, kiköpnék a gondolatra, mit sem törődve a kézzel csomózott szőnyeggel, de szerencsére nincsenek ilyen… alantas szokásaim.
A poharam pereme felett méregetem egy darabig még újdonsült vendégemet, aztán az utolsó korty után leteszem a poharat, és mindenféle idegesítő pótcselekvés nélkül fordulok Zhane felé. Érdekel, hogy mi mondanivalója lehet számomra, még ha a valódi figyelmemet legtöbben általában nem köszönik meg. Talán idővel Ő sem fogja, ki tudja? Egyelőre azonban nincs különösebb okom arra, hogy véresen komolyan vegyem a helyzetet. Inkább csak finoman tapogatózok, hogy megfelelne-e minden követelménynek, amit vele szemben támasztanék, ha valóban az Építőm lenne. Addig pedig maradok a biztonságos oldalvonalon, és inkább játszom az unatkozó örököst, aki befektetőnek képzeli magát, és akar egy szeletet abból a tortából, amit a bestiaharcok hoznak a BS konyhájára.
Azt kell mondjam, ha nem is nyűgöz le, amit mond - arra elég kevés dolog képes, és a puszta szavak, jelentsenek bármit, nem tartoznak ezek közé -, de határozottan felvillanyoz. Nem mintha ez bármi különösebb jelben megmutatkozna rajtam azon kívül, hogy az eddig unottan az ujjaimra billentett fejem felemelem, és leheletnyit előre dőlve magam előtt fogom össze a kezeimet, két könyökemet a fotel karfáin nyugtatva. Határozottan érdekes. Bár ahogy a szavaiból kiveszem, még egyetlen Bestiát sem hozott össze, mégis, ilyen képességekkel a lehetőség bőven ott rejtőzik benne. A képesség, hogy igazán jó lehessen, ha nem az egyik legjobb, nekem pedig a legremekbeszabottabb Bestiám lehessen a mezőnyben. Mindez persze idő és pénz kérdése, én azonban szerencsére mindkettőben bővelkedem.
A latin mondat elhangzása után alig észrevehetően bólintok. Az az igazság, hogy meg tudom érteni. Mármint nem a mondást, bár a jogi pályának köszönhetően a latin ott van az erősségeim között, hanem inkább azt, amit jelent. Élőt az élettelenből. Na igen, ez valóban lenyűgöző lehet.
- Marketingből közepes. A megjelenése és a viselkedése bőven hagy kivetnivalót maga után, de a szavakkal egészen ügyesen bánik, Mr. Kouma.
Megdicsértem volna? Ha ismerne, most valószínűleg vállon veregetné magát gondolatban, elvégre ritkán szoktam elismerően nyilatkozni bárkiről. Persze ez is még csak amolyan előzetes, hiszen a valódi dicséretemet majd akkor érdemli ki, ha értékelhető Bestia kerül ki a kezei közül.
- Azt értettem alatta, hogy a következő - remélhetőleg évekre tehető - időszakban az én pénzem fogja támogatni az Ön munkásságát abban, hogy az Irányítómnak a lehető legtökéletesebb Bestiát faraghassa meg - körültekintően megválogatott szavak, de a beszédem tempóján egyáltalán nem érezhető, mennyire átgondoltan ejtek ki mindent.
Balommal az ajtó felé intek, majd néhány perc múlva a sikló alig észrevehetően megmozdul, jelezve, hogy lecsatlakoztunk a korvettről, és elindulunk… hazafelé? Legalábbis a Föld felé biztosan, bár ez egyelőre nem állapítható meg egyértelműen, csak ha valaki ismeri az úticélt.
Felállok a fotelből, és kényelmes lépésekkel a bárszekrényhez sétálok, majd hátrapillantok Zhane-re.
- Frissítőt? - már amennyire az alkohol annak számít, bár tudok vízzel, és a legjobb minőségű marsi teával és kávéval is szolgálni. Megkérhetném az ajtó előtt várakozó Mirabelle-t, hogy készítse el az italainkat, de mindig szerettem magam intézni az ilyesmit. Megnyugtat, több szempontból is. Bármi lesz Zhane válasza, én biztosan lefőzök magamnak egy kávét, csak úgy feketén, és a csészémmel térek vissza a fotelembe. Egyelőre nem áll szándékomban hagyni, hogy nyugalomban elvonuljon a kabinjába, ami a számára lett előkészítve az útra.
- Nem mondom, hogy nem lesz Önön nyomás a részemről, de abban biztos lehet, hogy a minőségi eredményt előrébb tartom a gyorsaságnál.

Ahogy visszakérdez, azt lehet leolvasni az arcáról, hogy nem tudta, hogyan is kerültem hozzá. Valószínűleg a Sakál elfelejtette említeni neki ezt az apró részletet. Lehet, hogy azt gondolja, önként vagyok most itt és minden vágyam, hogy az Építője legyek. Jobban belegondolva, ennek azért kicsi az esélye, inkább valamilyen alkut sejtek a háttérben. Valójában nem sok befolyása van ennek a ténynek a jelen helyzetünkre, ezért én sem forszírozom tovább.
Amint meghallom a nevét, felvonom a szemöldököm. Cassius Hyatt… Szerintem nem él olyan ember a Naprendszerben, aki ne hallotta volna már ezt a vezetéknevet. Így már érthető a bálteremnek kialakított siklókabin, a jacquard huzatos kanapé és a kifogástalan megjelenés. Amias Hyatt a semmiből építette fel bacta birodalmát, és a katonaságtól a gyógyászati kutatásokon keresztül a kolonizációs projektekig mindenben benne van a keze. A Britannicus-on több kutatási projektemet is az ő cégcsoportja finanszírozta. A Hyatt család hírneve miatt kényesen ügyel arra, hogy ne lehessen őket semmilyen illegális vagy kétes ügylettel kapcsolatba hozni, erre itt áll előttem egy sarj, aki állítása szerint Irányító és személyes kapcsolatban van a Sakállal. Vajon milyen kapcsolat fűzi Amias-hoz? Valamilyen távoli rokoni kapcsolatot sejtek, de ennek most nincs lehetőségem utánajárni. Mindenesetre rengeteget kockáztat azzal, ha részt vesz bestiaharcokban, és azzal, hogy elárulja ezt nekem. Ha ez kitudódik, akkor a Hyatt-birodalom minden bizonnyal mindent megtesz, hogy eltörölje a nyomokat… Köztük engem is. És nem mondhatok nemet neki, mert akkor a Sakál töröl el engem. Semmi pánik, voltam már nagyobb slamasztikában is… Persze… Ugye?!
Ahogy az Ő szemöldöke is megemelkedik arra a hírre, hogy nem vagyok Építő, még jobban meglepődök. Ezek szerint a Sakál hazudott volna neki rólam? Vagy csak elhallgatott még pár részletet azon kívül, hogy elrabolt. Azt hittem kettőnk közül én vagyok az, aki értetlenül áll az egész helyzet előtt, de ezek szerint ő sem így képzelte a mi kis „közös munkánkat”.
Keresztbe teszem a lábam ültömben, a kezeimet összekulcsolom és az ölembe ejtem, ahogy ő ismét felém fordul.
- Nos, például tudok mesterséges végtagokat szintetizálni egy garázsban, mindössze egy őssejttenyészet és néhány vegyület segítségével. Ránézésre megmondom egy Bestiáról, hogy mely izomcsoportjai és ízületei vannak túlterhelve. Azt is tudom, hogy a kanyonban élő Építők kilencven százaléka csak egy kontár, aki egymásra dobált harmadrendű izomszövetekkel és agyarakkal próbál Bestiát faragni magának. De amire igazán büszke vagyok? – Itt megállok egy pillanatra és a szemébe pillantok - Az a pillanat, amikor először megdobbant az általam nevelt bionikus szív egy haldokló ember mellkasában. Vis vitalis est in corde.
Élőt teremteni az élettelenből. Ez volt mindig is, ami lenyűgözött. Néhány egyszerű szerves alkotóelem a megfelelő reakciófeltételek mellett képes előállítani egy olyan bonyolultságú nukleinsavat, ami képes egy faj teljes genetikai információját tárolni és örökíteni. Tudomány és művészet szinergiája. A maga tökéletlen és brutális módján egy Bestia is ilyen teremtmény.
- Egészen pontosan mit ért azon, Mr Hyatt, hogy az elkövetkező időben együtt fogunk dolgozni? – kérdem végül, kiszakítva magam az elmélkedésből. Talán hiba volt ennyire őszintének lennem egy nagy hatalmú idegen előtt, azonban lehetséges, hogy ezek után ő is nyíltabb lesz a terveit és indítékait illetően.

A kék vérnek valószínűleg elég sok köze van ahhoz, hogy könnyedén képes vagyok zavarba ejteni másokat. Ahhoz mondjuk kevésbé, hogy imádom is ezt csinálni, amikor csak alkalmam adódik. Nem véletlen, hogy úgy vizslatom, mint a vásári lovat, elvégre valahol valóban a pénzemért kaptam, még ha nem is őt magát, hanem a tudását. Ettől függetlenül azonban szeretem, ha valami kellőképpen igényes a megjelenésére. Bár az elrablás ténye egészen élhető kifogásnak tűnne, mégis ahogy előadja… kicsit emlékeztet valakire a felvágott nyelvével.
- Elrabolták? - kérdezek vissza, ami elég sok kérdést felvet már most azzal kapcsolatban, hogy miért is éppen ő áll most előttem. Első körben nem úgy tűnök, mintha szándékomban állna válaszolni a személyemet érintő kérdésre, mert hát sokkal jobban elgondolkodtat ez az apró kis… elszólás? Vagy nem is tudom, minek nevezzem. Végül mégis megadom magam az illemnek, és miután helyet foglaltam, bemutatkozok.
- A nevem Cassius Hyatt - ha a teljes nevem nem is, a vezetéknevem egészen biztosan ismerős lehet számára, hiszen apám gondoskodott róla, hogy a Hyatt cégcsoport neve egyet jelentsen a vagyonnal és a bactával. Aki pedig még dolgozgat is az utóbbival, az egészen biztosan össze tud adni egyet meg egyet. - Attól tartok, az elkövetkezendő időben együtt fogunk dolgozni.
Mondhatnám, hogy akár tetszik, akár nem, és valahol igaz is lenne. Persze lehet kifogást emelni az együttműködés ellen, de erősen kétlem, hogy Zhane azzal jól járna. Nekem kell a szaktudása, ami remélhetőleg valóban megvan, különben kénytelen leszek összerúgni a port a Sakállal. Persze csak… amolyan úriemberekhez méltón. Semmi ordítozás, meg ajtócsapkodás, csak a megszokott politikai kerekasztal beszélgetés arról, hogy ez miért is nem az, amiben megállapodtunk.
Bár valóban kaptam egy szegényes aktát az előttem álló fiatalemberről, egyrészt szeretek a saját fülemnek és szememnek hinni, másrészt… fel sem merült bennem, hogy ne egy profit kapnék magam mellé.
Az Irányítói mivoltommal kapcsolatos aggályai ha ki is ülnek az arcára, annyira nem vagyunk közeli viszonyban, hogy le is olvassam őket, pláne hogy válaszoljak is rájuk. Ráadásul a helyzetem meglehetősen kényes, így a fontosabb információk megosztásánál erősen mérlegelni fogok, az elején még mindenképpen. Meg kell tudnom, mennyire megbízható az én mércém szerint, nem csak a Sakálé szerint. Inkább hellyel kínálom, és figyelem, ahogy a kelleténél nagyobb szabadságot engedve meg magának, le is telepszik. Bár becsületére legyen mondva, hogy odafigyel olyan apróságokra, mint hogy ne koszolja össze a méregdrága huzatot. Ezt igazán díjazom. Akkor is, ha nem látszik rajtam.
Ami pedig a megjegyzését illeti, miszerint nem Építő… határozottan megemelkedik a szemöldököm, erősen sugallva, hogy ez most annyira új információ, hogy egészen biztosan helyet kap a következő vallatási fázisban a magyarázat. Előbb azonban az az újabb hányaveti megjegyzés köti le a figyelmem, amire előtör belőlem a vérbeli sznob.
- Nosza, kápráztasson el a tettei hírével, ha már az építői tudásával úgy tűnik, nem fog menni - felhajtom az utolsó korty gint, és a poharat oldalra pillantva leteszem az üveglapú kis asztalra, majd visszaemelem Zhane-re egyesek szerint zavaróan világoskék tekintetemet. Hallgatom. Elvégre mi más jellemezhetne jobban valakit, mint hogy mire tekint vissza büszkén az életben?

Valahol tanítják, hogy hogyan kell kényelmetlen helyzetbe hozni a beszélgető partnert? A Sakál meg ez a ficsúr is doktori szinten műveli ezt a tudományt, és bevallom, én is szívesen beiratkoznék egy ilyen képzésre. Lehet, hogy a hatalom és a kék vér teszi. Így mondjuk már érthető, hogy belőlem miért hiányzik a képesség. Ahogy megfordul és vizslatni kezd, úgy érzem magam, mint egy eladásra szánt ló, aminek a fogait ellenőrzik. A másik hasonlóság, hogy nem mutatkoznak be. Úgy tűnik ez már csak így megy a Földi atmoszférán kívül.
A ruhámra tett pökhendi megjegyzése hallatán felmegy bennem a pumpa.
-Elnézést, Uram, de miközben elraboltak az otthonomból, nem volt időm inget vasalni magamnak. Egyébként megtudhatom, kihez van szerencsém? - szavaimból csak úgy csöpög a megvetés, de nem érdekel. Amennyi megaláztatásban volt részem az elmúlt pár napban, az sem érdekel, ha kihajít az űrbe. Egyébként, csak ketten vagyunk a szobában, de nincsenek illúzióim, az ajtó mögött biztosan egy testőr brigád vigyáz az Úrfi sértetlenségére. Persze, amúgy sem vagyok egy atléta típus.
Ahogy leül a fotelbe, még véletlenül sem kínálna hellyel. Komolyan, szerintem ezek a Sakállal valami furcsa testvérek lehetnek. Már csak a kendő hiányzik a repertoárból, de azért őszintén remélem, hogy nem kerül elő. Mindenesetre van valami olyan elegancia a testtartásában, mozdulataiban és beszédében, ami megfogóan elegáns, sokkal kifinomultabb, mint az a sok ripacs az Echo bázison. Lehet mégsem annyira ostoba, amennyire tűnik? Ahogy meghallom a következő mondatát, miközben az italát kortyolgatja, látható zavar ül ki az arcomra. Ezzel azt akarja mondani, hogy ő egy Irányító? Soha nem láttam egy viadal közelében sem, és így ránézésre még az is derogálna neki, ha csak egy légtérben kellene legyen egy bestiával. Milyen beteg vicc ez az egész? Kizárt, hogy beültetése legyen, a frizurája, mint ahogy ő maga is, kifogástalan. Biztosan szponzorál egy Irányítót, vagy valamilyen más üzlet által érdekelt a bestiaharcokban.
Meg sem lepődök azon, hogy tudja a nevem, következő mondatából pedig arra következtetek, hogy Mr Burrows a Sakál lehet, aki beajánlott engem, mint Építőt. Amikor az ő irodájában voltam, biztosra vettem, hogy tisztában van a tevékenységemmel. Akkor pedig tudja, hogy még egy árva bestiát sem építettem. Miután beinvitál, a kérdése is ezt támasztja alá. Ha a nevemet tudja, minden bizonnyal a Sakál a többi információt is megosztotta velem kapcsolatban, így nem látom értelmét, hogy hazudjak. Be kell valljam, jól esik, hogy hellyel kínál, habár tudom, hogy ez csak a színdarab része. De végre már nem csak egy vágóhídra küldött marhának érzem magam. Ha már beinvitált, játszom a szerepem és elindulok a kanapé felé, de előtte fogok egy, a kezem ügyébe kerülő takarót és szó nélkül magam alá terítem, mielőtt leheverednék, majd keresztbe teszem a lábam. Anyám most büszke lenne rám, ha látna. "Fiam, a finom dolgokkal finoman kell bánni".
-Uram, attól tartok valami félreértés áldozata lett. Én nem vagyok Építő.
Itt elgondolkodom egy pillanatra. Valóban nem építettem még bestiát, de ez csupán annak köszönhető, hogy meg kellett húznom magam, és pénzem sem volt elég. Megannyi szövetet, testrészt és egzotikus végtagot gyógyítottam, és valljuk be, a tudásom megvan ahhoz, hogy annál a néhány kókler építőnél jobb munkát végezzek. Még a végén, így két hét után, kezd végre tisztulni a kép…
-Azonban valóban véghezvittem már pár olyasmit, amire büszke vagyok - válaszolok olyan stílusban, ahogy a kérdés is elhangzott.  Értse, ahogy akarja.

Várok. Nem mondom, hogy nem szeretek várni, mert nem lenne igaz. Megvan ennek is a maga bája, pláne, ha az embernek, nem valami rossz dologra kell várnia. Ha igen… nos, az egészen más kérdés. Legalábbis nagyon remélem, hogy az egészből nem valami nagyon szerencsétlen helyzet fog kisülni, és Vadim jól választott. Valamiért bízom az ítéletében. Benne nem teljes mértékben, de az én pozíciómban ostoba lennék bárkiben is egészen megbízni, pláne egy ilyen kényes témában.
Lassan megforgatom a kezemben tartott poharat, aminek nyomán az átlátszó ital lágy hullámot vet. Aztán ismét belekortyolok, és kiélvezem a jellegzetes ízt a nyelvemen. Hátra sem kell pillantanom, amikor kinyílik az ajtó, és meglátom az ablaküvegen tükröződni a leendő Építőm alakját. Szótlanul fixírozom így jónéhány szívdobbanásnyi ideig, miközben a csendet csak a zene lassú dallama töri meg. Na igen. A luxus nem csak a berendezésben és az én öltözékemben érhető tetten a hajón, hanem abban is, hogy az ajtó csukódása után nyoma sincs a legtöbb kis hajón hallható zümmögésnek, amit a gépek működése okoz. A csend az űrével vetekedne a zene nélkül.
Megfordulok, és lassan elindulok a vendégem felé. Fényesre suvickolt cipőm talpa alatt halkan surrog a süppedős szőnyeg. Kivárom a pillanatot, amíg legalább halvány jelét látom a másikon, hogy kezdi kellemetlenül érezni magát ott ácsorogva. Nem intem beljebb, nem kínálom hellyel, itallal, és közben úgy figyelem, mint egy vérbeli sznob, aki éppen egy pohár borról próbálja megítélni, hogy megfelel-e az alapján, hogy milyen nyomot hagy a pohár falán.
- Legalább egy egyenruhát adhattak volna magára - látványosan elhúzom a számat, mintha csak a szakadt kezeslábas lenne a legnagyobb problémám. Úristen, mi lesz, ha összepiszkolja a hófehér szőnyeget? Még hitelesebb lenne a felszínes arisztokrata szerepe, ha sápítoznék mellé, de azért nem kell túlzásokba esni.
Nem zavar igazából sem a kora, sem a bőrszíne, sem az, hogy mit visel. Egyformán mélyről indulna a szememben, bármilyen küllemmel állna előttem. Az érdekel, ami a fejében van, de meg kell hagyni a hasznos előítéleteket, nehogy elbízza magát. Na meg nem véletlen, hogy játszom az ostoba sznobot, ha már megengedhetem magamnak. Minél hamarabb minél több reakcióját felmérni… imádok játszadozni.
Leülök a fotelbe, egyik lábam a másik térdemre fektetem, és újabbat kortyolok az italomból.
- Remélem, legalább a fejében rend van. Nincs kedvem újabb Építőt kérni minden második meccs után.
Nem mintha akár egy meccsem is lett volna eddig, hiszen még Építőm sincs, nemhogy Bestiám, ráadásul az implantomat sem kezeli még tökéletesen a testem, de érdekel, hogy hogyan értelmezi a szavaimat.
- Zhane Kouma - ebből azért már sejthető, hogy nem ér felkészületlenül a jelenléte. A Black Sunos aktáját megkaptam tanulmányozásra, nem is értem volna be kevesebbel. Utálom a meglepetéseket. - Remélem, valóban olyan jó Építő lesz, mint amilyennek Mr. Burrows gondolja.
Mert hát megmondtam Burrowsnak, hogy a legjobbat akarom a pénzemért, és most ő áll előttem. Tagadhatatlan a képzeletbeli egyenlőségjel.
- Kerüljön beljebb! - intek a poharammal a kényelmesnek tűnő, fehér jacquard huzatos kanapé felé olyan lágy, mégis határozott mozdulattal, hogy alig rezzen az italom felszíne. Ezt bizonyára a kék vérvonal kódolta  DNS-embe.
- Került ki már valaha bármi értékelhető a keze alól? - kérdezek rá tökéletes flegmasággal, de ismét nem specifizálok. Értse, ahogy akarja, én pedig már-már érdeklődve várom a válaszát.

Magam is meglepődtem azon, hogy még élek. Két hete érkeztem Villengardra a derűs kis Black Sun különítménnyel együtt, akik meginvitáltak egy kis csevejre ide a… fogalmam sincs, hol vagyunk. Egyáltalán, hogy lehet egy ekkora űrállomást eldugni?! Szerintem a Földről kellene látsszon szabad szemmel, akkora. Mindenesetre, az egész útból nem sokra emlékszem, egyrészt mert az időm nagy részében üres kabinom falát bámultam és senki nem szólt hozzám, másrészt mert, nos, szerintem kaptam egy kis nyugtatót. Pedig egészen jól viseltem a stresszt, mindössze kétszer próbáltam megszökni. Sajnos ezek a fiúk nem amatőrök, meg hát valljuk be, egy űrsiklóról nem nagyon van hova szökni.
Mikor Villengardra érkeztünk, rögtön a Sakálhoz vittek, bekötött szemmel, kipeckelt szájjal. Az, hogy ezt múlt időben írom, az bizony azt jelenti, hogy túléltem. Sem kínvallatás, sem csonkolás, csupán egy “kérés”. Csak elfelejtett kérdőszavakat használni közben. Tényszerűen megállapította, hogy két nap múlva találkozni fogok valakivel, aki tenni fog nekem egy ajánlatot, amit én illedelmesen végighallgatok és meghozom a “megfelelő” döntésemet. Mindezt olyan monoton hanglejtéssel, mint ahogy egy fúziós generátor zümmög, felesleges határozószavak, fenyegetés vagy szünet nélkül. A “beszélgetésünket” követően, amit szemmel láthatóan sietősen zavart le, még körülbelül három órán keresztül finoman remegtek a végtagjaim. Ez az ember vagy pontosan tudja, hogy mivel lehet a frászt hozni rám, vagy csak lusta volt más módon megértetni velem, hogy nincs más lehetőségem, de az üzenet kristálytiszta volt.
Két nappal ez után, most éppen egy Black Sun felderítő korvett zsilipkamrájában ácsorgok és arra várok, hogy kinyíljon az előttem lévő zsilipkapu. Lehet meggondolták magukat és kiszippantanak az űrbe. De ahhoz minek utaztattak ennyit?! Egy golyó a homlokomban a kanyonban és nincs gond. Minden jel arra utal, hogy valamire kellek nekik, de ha a feltört kutatási információra fájna a foguk, akkor kétlem, hogy kiengedtek volna Villengardról, mielőtt megbizonyosodnak róla, mit is tudok pontosan. Tehát, úgy döntöttem, hogy felesleges a kínhalálom pontos részleteiről fantáziálnom, és inkább megfogadom assisi Szent Ferenc javaslatát, és próbálom elfogadni, amin nem tudok változtatni. Úgy tűnik, volt értelme a három szemeszternyi teológiának az egyetemen.
Mélázásom közben hangosan felszisszent a zsilipkapu, engem pedig egy neoklasszikus társalgó látványa fogad. Lágy klasszikus zene szól valahonnan, a plafont fa stukkók díszítik, a terem közepén pedig egy akkora bőrfotel terebélyeskedik, amit minimum egy medvére méreteztek. A szoba minden négyzetcentiméterét átjárja a luxus és az elegancia. Egy francos űrsiklóban?! Olyan érzésem van, mintha a zsilipkapun átlépve dimenziót is váltottam volna. Ahogy hozzászokik a szemem a fényhez, észreveszem, hogy nem vagyok egyedül. A túlméretezett kilátóablak előtt egy magas, a társalgó eleganciájához tökéletesen illő, fehér öltönyös férfi áll, kezében egy pohár itallal. Annyira komikus az egész helyzet, hogy majdnem felhorkantok. Két hete még a sáros, húgyszagú kanyonban próbáltam meghúzni magam, most pedig a Sakál parancsára egy arisztokrata luxussiklóján ácsorgok szakadt kezeslábasban, és még megtippelni sem tudnám, hogy mit keresek itt. Nem jön ki értelmes szó a torkomon ezért némán állok, annak reményében, hogy ez hamarosan kiderül.

Alig két napja kaptam Vadimtól az üzenetet, miszerint megtalálta számomra a megfelelő Építőt, és úgy gondolja, ideje lenne találkoznom vele. Na igen, én is így gondolom. Az igazat megvallva, még valamiféle kíváncsiság-szerűség is motoszkál bennem, hogy vajon milyen is az az ember, akit Vadim megfelelő ellenértéknek talált az alkunkhoz. Meglehet, egyesek szerint ostoba lennék megbízni a Black Sun vezetőjének szavában, de nem véletlenül teszek mégis így. Találkoztam vele, és láttam, hogy nem egy agyatlan marha, és ha nem találkoztunk volna, akkor is tudnám, hogy nem véletlenül jutott odáig, ahol most tart. Azt éreztem rajta, hogy a maga módján ő is legalább annyira tiszteli a jó üzletet, mint én magam, felesleges lenne hát átvernünk egymást holmi “aprópénzért”.
Egy hete volt a műtét, ahol megkaptam a beültetésemet, amivel még küzdök, hogy megszokjam. Állítólag normálisak a tünetek, amiket produkálok, de azért a látászavar és az időnkénti éles, lüktető fejfájás is elég idegesítő tud lenni. Az orvosok szerint néhány hét és elmúlik. Néhány hét… remek. Addig pedig szerencsésnek mondhatom magam, hogy az egyik legnagyobb bactaipari konszern tulajdonosa az apám, én pedig pofátlanul profitálhatok ebből a tényből. Például úgy, hogy sokkal enyhébbek a tüneteim, mint az első napokban, amíg megfigyelés alatt tartottak a zugbázison, másrészt a beültetés után maradt hegek is lényegesen gyorsabban gyógyulnak, mint tennék azt normál esetben. Nem tagadom, hogy kifejezetten fáj a hiúságomnak, hogy egyelőre kénytelen vagyok parókát viselni, mert a leborotvált hajam még nem nőtt akkorára, hogy eltakarja a hegeket. Nem mintha egy külső szemlélőnek feltűnne, hogy ez nem az igazi hajam, elvégre elég kényes vagyok a részletekre, és meg is engedhetem magamnak, hogy mindenből a legjobbat kapjam, de a tudat…
Türelmesen várakozom a hajómon, ami nemrég dokkolt a jóval nagyobb, Black Sun zászló alatt hajózó monstrumhoz. Rajtam kívül csak a pilótám és egy testőr van a hajón, de ez nem fog sokáig így maradni.
Zhane Kouma… megkaptam a lapját Vadimtól, de az igazat megvallva, csak végigfutottam rajta. Tartózkodom az előítéletektől, szeretem én magam felmérni az embereket, pláne, ha valakivel hosszú távra tervezek, márpedig egy Építővel tanácsos lenne így tenni. Nincs sok kedvem fél év múlva megint másikat keresni, ha már egyszer valakibe beleölöm az időmet és az energiámat, hogy összecsiszolódjunk.
Bár a hajó egészen kicsi, mégis a hozzáértő szemek hamar megállapíthatják róla, hogy kifejezetten mai darab, és az alap felszereltségen felül számos luxussal is büszkélhedhet. Ilyen például a visszafogott eleganciával berendezett, talán társalgónak nevezhető helyiség, ahol az egyik bőrbevonatú fotelben elhelyezkedve kortyolgatom a ginemet, míg végül felállok, és a vastag üvegű kilátóablakhoz lépek, hogy gyönyörködjek… a nagy semmiben. Persze ez így nem igaz, hiszen a szemeim előtt csillagok milliói világlanak, még akkor is, ha a lakott területektől messze vagyunk. Körülbelül félúton a Föld és a Mars között.
Fehér öltönyöm élesen tükröződik a benti fénynek köszönhetően a sötét háttéren, és én magam is többet látok a társalgó berendezéséből, mint a csillagokból, de ez a lényeg. Tökéletesen látom az ajtót is, és várom, hogy kinyíljon.