Három dolgot érdemes tudni Jamesről: idétlen a nevetése, folyton csipkelődik és beszólogat meg felemás zoknikat hord.
Sokan a szemére vetik, hogy azért ilyen vidám és bohókás mindig, mert az élete tulajdonképpen végig tökéletes volt, persze most próbálja elrontani azzal, hogy a Marsról ideáig merészkedett, de James szerint azért ez a rossz szájíz vele szemben, mert az emberek egyszerűen irigyek rá. Jamesnek egyébként tényleg elég sokszor támad az a tévképzete, hogy az emberek egyszerűen irigylik a szerinte kiemelkedő személyisége és csinos arca miatt, de James általánosságban azt is képzeli, hogy amúgy is mindenki vele van elfoglalva. Az persze tagadhatatlan, hogy központi személyiség, hangosan beszél, idétlenül nevet, produkálja magát, kiköveteli, hogy mindig a figyelem középpontjában lehessen, máskülönben azt érzi, hogy felejthető, senkinek sem fontos, unalmas, Jamest pedig semmi nem rémisti meg jobban annál, minthogy valaki unalmasnak tekintse, vagy éppenséggel a jól megkreált maszkja mögé akarjon benézni, ahol ő tényleg az az egyszerű és unalmas srác, akinek az élete legizgalmasabb dolga az volt, hogy egészen a Földig utazott.
Három dolgot érdemes elnézni Jamesnek: elalvás előtt beszél a legtöbbet, hülye kérdései vannak és nem tud bocsánatot kérni.
Jamesszel ennek ellenére roppant egyszerű, ha megkapja a kellő figyelmet, akkor majdhogynem igazi kezesbáránnyá válik: könnyen fogad be másokat a saját bizalmi körébe, akikért aztán foggal-körömmel küzd ha kell, akiket aztán megajándékoz a saját, sziporkázó személyiségével, akiknek aztán egy perc nyugtot sem hagy, folyton beszél, folyton csinál valamit, folyton beszól valamiért, folyton produkálja magát, folyton bemászik a személyes terükbe, soha nem hagyja abba és sosem fárad el, egy igazi energiabomba, aki a legrosszabb helyzetekben is képes hangosan nevetni, és sosem fogadja el, hogy valami nem lehetséges. Végletekig hűséges típus, bátran kiáll másokért vagy a saját igazáért akkor is, ha tudja, hogy esélytelen. Ő az első aki megrázza a pofonfát és vigyorogva áll is be alá, nem hunyászkodik meg és nem hátrál meg semmitől, mert az önérzete nem hagyja, hogy róla bárki azt higgye, hogy feladta a saját elveit.
Három dolgot érdemes a szemére vetni: sokszor túllő a célon a piszkálódással, túl hitetlen és borzalmas kávét főz.
Nem tudja hol a határ, bár nem is igazán érdekli, nem veszi észre a legalapvetőbb emberi jeleket, minthogy valakit untat, irritál vagy éppen nem kíváncsiak rá, aztán pedig vérig sértődik és azzal büntet másokat, hogy feltűnően nem szól hozzájuk, feltűnően dühösen pakolászik, hogy aztán ha megkérdezik mégis mi a baj, akkor összepréselje az ajkait és egy szót se szóljon. Tulajdonképpen képes megvárni, hogy bocsánatot kérjenek tőle, amikor ő hibázott, sőt jól esik a lelkének, hogy néhányan hajlandók félretenni a  saját büszkeségüket és ezért nem neki kell megtennie. Valószínűleg abba bele is halna, vagy hát nagyon teátrálisan viselkedne miatta, csak az utolsó-utáni pillanatban áldozná be.

Nem érti, egyszerűen nem képes felfogni, hogy pontosan mi történhetett. Jamestől mindenki megszokta már, hogy mindig tud valamit mondani, legyen szó akármiről, biztosan van egy kósza gondolata a témához, amit aztán ha saját magának túl unalmasnak talál, akkor úgy is átvezeti egy olyanra, amit meg inkább tart izgalmasnak, de most még ő sem tud mit mondani, csak áll ott a nappali közepén, a karjait is összefonja a mellkasa előtt, és nagyon próbál megszólalni, mondani valamit, valami ide nem illőt, vagy akármit, de tulajdonképpen képtelen bármi másra gondolni, mint arra, hogy miért, miért?, miért!?
Utoljára akkor érzett ilyen szótlanságot, amikor az unokahúga hazahozta Dallast, a fiú meg olyan megtört kék szemekkel nézett rá, hogy arra sem tudott mit mondani, csak durcásan leugrott a saját ágyáról, miközben fennhangon közölte mindenkivel, hogy még csak ne is gondoljanak rá, nem adja át az ágya kényelmét. Fogadni merne rá, ha megkérdezné őket azt mondanák, hogy egyikük fejében sem fordult meg, hogy Jamest megkérjék adja át a saját ágyát -amin a matrac nincs kifeküdve, és olyan kellemesen süpped be alatta, hogy néha James még most is befekszik abba az ágyba, amikor nem látják - csakhogy annyiszor mondta ki egymás után, hogy ő nem, hogy a végén mindenki arról győzködte, hogy ne legyen ennyire önző. Emlékszik, vérig volt sértve amiért a rugós matracú ágyra kellett költöznie, egy órán keresztül nem szólt hozzájuk, a fal felé fordult és csak a vállát rángatta, miközben élvezte, hogy tulajdonképpen majdnem mindenki őt próbálja kiengesztelni. Azóta persze úgy tesz, mintha az övé lenne a legjobb ágy, hatalmas elégedett sóhajokat hallatt, pedig a háta már kicsit fáj a rugóktól, amik nyomják, de nyilván sosem adja meg majd azt az elégedettséget a többieknek, hogy igazán szenvedni lássák.
Szóval utoljára akkor érzett így, ilyen szótlanságot, de akkor legalább azt is érezte, hogy őt most nyilvánosan feláldozzák az új fiú oltárán, most viszont nincs semmilyen új fiú, aki előtt teátrális halált halhatna, most már az új fiú sem új fiú, hanem szerves részük, mintha csak beépült volna a vérkeringésbe és lehet, hogy jobban esett volna Jamesnek, ha Dallas tesz valami hasonlót, mert akkor biztosan tudna mondani valami olyasmit, hogy ezt a századik érzéked súgta? vagy valami olyasmit, hogy most ködös volt a látkép vagy ez volt a tiszta út? , de nem Dallas csinálta, nem eshet neki, csak bámulja azt a másik srácot, aki remegős kézzel várja bármelyikük ítéletét.
- Semmi baj. - Szólal meg végül, hazudik, tudja, hogy hazudik és azt is tudja, hogy a többiek is tudják, hogy hazudik, de azért magára erőltet egy mosolyt miközben közelebb lép ahhoz a fiúhoz, átkarolja a vállát, mintha csak éppen azt jelentette volna be, hogy elköltözik, James meg próbálná a tudtára adni, hogy ez rendben van. Csakhogy a fiú nem fog elköltözni, sőt lehet, hogy meg sem éri majd a holnapot, izzadságtól csatakos és fél, valószínűleg mind félnek, sőt James egészen nagyon retteg a következményektől, de ezt semmi pénzért nem lenne hajlandó megmondani. - Valószínűleg észre sem vettek, nem igaz? Végül is nem halt meg, szóóóóval... ha levágjuk a hajad és behúzunk neked, de csak tudod, hogy ne ismerjenek rád, véletlenül sem azért mert egy fasznak tartunk, amiért egyáltalán eszedbe jutott egy ehhez hasonló dolog.. kiszedjük a szemöldököd, meg kivágjuk a chiped, akkor tulajdonképpen nem is lehet majd tudni, hogy te voltál. - Pakolgatja meg a fiú vállát ahogyan a sék felé terelgeti mosolygós, vicceskedős hangon. - Szóval akkor én szedem ki a szemöldökét, a többit ti intézitek. - Hátrál meg nevetve, pedig már vagy percek óta azon gondolkozik, hogy mi lesz most, hogy komolyan itt kell-e hagynia, a kényelmetlen ágyát és a kényelmes életét, mert az nyilván nem opció, hogy itt hagyja őket szarban. Sosem lesz létező opció. - Megoldjuk. Meg fogjuk oldani. -