A nem az nem, a talán az nem, a valószínűleg az talán, tehát nem, igent pedig úgysem fogsz soha hallani tőle. A szabályok persze kénye-kedve szerint változhatnak - ha épp úgy kel fel, a soha lehet talán, a talán fordulhat igenbe, a nem viszont mindig nem marad. Eddig csupán egyetlen ember akadt, aki képes volt megtörni a makacsságát és elérni a lehetetlent: igenné formálni a nemet, engedelmességé az örök lázadást, félelemmé a vakmerőséget, szelídséggé a dacot, könyörgéssé az elutasítást. Ma már erősebb és okosabb fiatalkori énjénél, ügyesen alkalmazza a másfél évtizeddel ezelőtt belé vert intelmeket: ölj, mielőtt téged ölnek; vedd körbe magad, de ne bízz senkiben; előbb üss, aztán kérdezz és soha, soha ne fordíts hátat.

Igaz, könnyebb élete lenne, ha nem vett volna mindent szó szerint. Van, amit nagyon is el kéne engedni, ami csak feltépi a bőrt a tenyerén, ha túl sokáig és túl erősen kapaszkodik belé és ami sosem gyógyuló sebeket okoz; mégsem képes megszegni ezt az egy szabályt. Nem felejt, nem bocsájt és soha nem lép tovább, míg él és lélegzik minden démon, amit maga mögött hagyott.

Többek szerint körbelengi őt egyfajta erőt és magabiztosságot sugárzó aura, ahogy kiáll az aréna közepére és egy-egy órára eladja magát a világnak, holott a megjelenése első látásra visszafogottnak tűnhet. A legszínesebb dolog rajta (érdembeli hajmennyiség híján) a fényviszonyoktól függően zöld vagy kék szeme - egyesek azt vallják, inkább zöld, mások biztosak benne, hogy a kék felé hajlik, Sil pedig le sem szarhatná magasabbról, a lényeg, hogy addig is róla beszélnek -, valamint a jobb karján teljes hosszában végigfutó tetoválás, ami az aréna neon fényeiben mindig más és más színkombinációk festésében virít. A stylistoknak nincs túlságosan sok dolga vele, ugyanis szeret felső nélkül lenni, élvezi, ha minél kevesebb ruhadarab fedi el tökéletesnek titulált vonalait. Túlzás lenne azt állítani, hogy száznyolcvanöt centi tömény izom, de kreol bőre alatt jól érezhetők a nagy gonddal kidolgozott izomkötegek, melyeket boldogan mutogat és kínál fel közelebbi tanulmányozásra bárkinek, aki megragadja a figyelmét. Csak aztán viszonzásul ne várj tőle túl sokat...

Ahogy belépek a szobába és elárasztom sötétséghez szokott szemét a fényárral, talpra utasító parancsomat követően is mozdulatlanul támasztja tovább a hátával a falat. Látom, hogy elmosolyodik. Azt hiszi, ennyivel megtörhet? A bőr halkan ropog, ahogy felhúzom előbb az egyik, majd a másik kesztyűt. Érzem a gyémántberakás finom súlyát az öklömön, a hatalom íze mint a legédesebb fűszer árad szét az ereimben. Előtte állok meg, de még csak rám nézni sem hajlandó. Süt róla a megvetés. Az álla alá nyúlok, a tapintás feszes melegét tompítja a bőrkesztyű. Durván marok az állkapcsára, felkényszerítem a pillantását, tekintete gúnyosan nevet, ahogy az enyémbe fonódik.
- Azt mondtam, talpra! - Hangom különösen csendül, elidegeníti a rajta átütő bizonytalanság. Félelem? Nem. Itt én irányítok. Kiszélesedik a mosoly az arcán. A torkára marok, ujjaim a nyaka köré fonódnak. Bár a bőrömön érezném az ütőér durva lüktetését! A kesztyűtől teljesen érzéketlenné válok. Talpra húzom, szinte pehelykönnyű, már-már törékeny. Teljes erőmből a falhoz kenem, azt akarom, hogy a fájdalom eltorzítsa az arcát, de nemesi eleganciával reagál erre is. A tekintete szörnyetegé, idegessé tesz, gyomrom kényelmetlenül befeszül. Jobban szorítom a torkát, hogy érezzem, hogy érezzek, bármit, valamit, őt...
- Térdre. - Hangja felborzolja minden idegszálam. Pislantok, kesztyűs keze a torkomon, hátam erősen a falnak feszül, térdeimből elszáll az erő, másra sem vágyom, mint... Újabb pislantás. Kezem a torkán, mosolya töretlenül fakó és önelégült.
- Térdre. - visszhangzom, ő pedig lassan süllyedni kezd előttem. Tekintetünk összeakad, az övé jéghideg, mégis hívogató, örvényként ránt magába. Álla végigszánt a hasfalamon, forró lehelete az alhasam éri, elengedem a torkát, hogy a hajába túrhassak, vágytól mohón kényszerítem lejjebb a fejét...

Percekig verejtékben úszva és levegőért kapkodva ülök az ágyamon, a sötétség jótékony ölelésében, melyet csak a sötétítőfüggöny résein beszűrődő holdfény tör meg egy-egy karcsú sávban. Az összegyűrt paplan a derekam köré tekeredve, tenyeremmel beborítom az arcom, végignyúzom, fel és hátra kopasz fejemen, míg helyre nem áll a légzésem annyira, hogy kinyöghessem:
- Szent szar.
Azt hittem, kifogytam már az ilyen jellegű álmokból. Reszkető lábakkal kászálódom ki az ágyból, a bárszekrény felé botorkálok. Szükségem van valamire, amivel lemoshatok minden valósnak hitt érintést, kitörölhetek minden csalásnak hitt gondolatot. Meg fűszerre. És egy kurvára. Kell egy kurva, most rögtön.
Órákkal később, mikor ismét magamra maradok a gondolataimmal és a tudatom lassan visszaszivárog a kielégülés bíbor ködéből (ahová jobb nem firtatni, hogyan sikerült végül eljuttatni magam), már egészen máson jár az agyam. Például Medúzán és Cindy legújabb fejlesztésein. A legutóbbi harcban megsérült szegénykémnek az egyik csápja, és ha már teljesen le kellett cserélnünk, arra gondoltunk, miért ne turbózhatnánk fel egy egészen kicsikét? Cindy vonakodott ugyan némelyik ötletemtől, de hát nem véletlenül nem léteznek szabályok a ringen belül. Azt tehetek az ellenfelemmel, amit csak akarok, és ehhez szerencsére nagyon jó ihletet kaptam régebben. Közel háromszázhetvenet...
- Mi a franc bajod van? - mormogom az orrom alatt és a másik oldalamra fordulok. Még érzem a lepedőn az örömlány olcsó parfümjének illatát. Az, amire alig másfél órája nagy élvezettel gerjedtem, most valahogy undort csal ki belőlem. Le akarom mosni a párnáról, a bőrömről, a f...
A hátamra gördülök, majd a forgolódást megelégelve ismét kimászom az ágyból. Az alvásnak már úgyis lőttek. Egy darabig nem lesz merszem újra lehunyni a szemem...

Bizsereg a tarkóm, mintha jeges ujjak cirógatnák. Ösztönszerűen arra fordítom a fejem, belenézek az arcomra irányított kamera sötét lencséjébe. A pillantásom mélyen áthatol önnön tükörképemen, túl a kábelek és drótok rengetegén, túl a nézők bamba üdvrivalgásán, bele az óceán jeges kékjébe, a hullámok alá merülök, fuldoklom...
Megrázom a fejem. Ez a szentimentalitás annyira nem jellemző rám. Még dobok egy csókot a nevemet kiáltó, arctalan emberhullám felé, karomon kék és rózsaszín neonfények kergetőznek végig, ahogy büszkén, diadaltól ittasan a magasba emelem, aztán a pódiumról lesétálva hagyom, hogy elnyeljen a folyosó sötétje és a színleléssel járó teher lassan leperegjen a vállamról.
Az öltöző magányába visszaérve a telefonom kéken villogó pöttye jelzi, hogy érdemes lenne vetnem egy pillantást a nem fogadott hívásaimra és a meccs alatt beérkezett üzenetekre. Reflexből a balomba veszem, jobb kezem érzéketlensége sokszor bezavarja ezeket az okos vackokat. A postaládámat ellepő szeméten könnyedén átfut a figyelmem, egyből kiszűröm azt az egy fontosat a több tucatból. Mint mindig, most sincs benne felesleges szöveg, csak egy link arról, amit a minap kértem. Ezt már szeretem! A jó munkaerő titka: nem húzza feleslegesen az idődet.
Belevetem magam a fotel süppedős szivacsába és elindítom a felvételt, vele párhuzamosan lejjebb görgetek a kommentekig. Az első rögtön megüti a szemem: ronda egy hüllő! Felnevetek. Ennek a sok dilettáns vakegérnek fogalma sincs a bestiaharcok szépségéről. Az a hófehér szörnyeteg a leggyönyörűbb rém, amit életemben láttam.
Bevillan egy kép a legutóbbi álmomból. Majdnem a leggyönyörűbb, toldja hozzá egy halk hang a fejemben, amitől késztetést érzek, hogy puszta kézzel kikaparjam az agyam a halántékomon keresztül a koponyám alól. A figyelmem a telefonom kijelzőjére kényszerítem. Minél tovább nézem, annál inkább semmi kétségem sem marad felőle, hogy az első megérzésem helyes volt az irányítót illetően. Scitalis. Rámarkolok a telefonra, hálát adok az égnek, hogy a ballal fogtam meg, jobb kezem összeroppantaná, ahogy a fotel karfája is nyeszletten recseg ujjaim heves szorítása alatt. Az izgatottság elemi erővel süvít végig a testemen, felpezsdít és felforrósít mindent. Scitalis. Scitalis. Egyre mániákusabban, egyre őrültebben kántálom magamban a nevet, mintha egy új Istenhez fohászkodnék. Scitalis. Gyere csak, gyere...
Gyere, te rohadék!
Itt leszek.