Anyámat szokás szerint ette az irigység, amikor megtudta, miért mondom le a szokásos pénteki ebédünket - mert ugye senki nem gondolja, hogy nem ragadok meg minden lehetséges alkalmat, amikor kiboríthatom… ugye nem? Persze Neked ezt magyarázni sem kell, mert amikor felhívtál, és közölted - mindketten tudjuk, csak ritkán kérsz bármit is - menjek veled a szokásos éves találkozódra, az epés megjegyzésem nélkül is tudtad, hogy ezzel kettő legyet ütök majd egyszerre. Márpedig szerettem összekötni a kellemeset a hasznossal.
A terem megtelik suttogással, amint megérkezünk, és én elégedett mosollyal az arcomon, nem is titkolva hogy élvezem ezt a helyzetet, beléd karolok, s beljebb sétálok. Tudom, Téged nem szórakoztat annyira a "rivalda fény", amit mindig megkapok - és megkapunk, ha együtt jelenünk meg valahol, elvégre a legutolsó futóbolond is ismeri a nevünket - és engem végtelenül szórakoztat a tény: bárkit rávehetnénk bármire. Ebben nagyon is hasonlítunk, hiszen mindketten képesek vagyunk az emberek bőre alá furakodni. Könnyed mosollyal engedlek el aztán, fusd le a kötelező köröket, én sosem maradok társaság nélkül, s ez nincs másként most sem. Beszélgetőpartner vált beszélgetőparnert, de csak fél füllel figyelek az éppen aktuálisra, mert tudom, nem csak szórakozásból hoztál el ide engem. Fanyaloghatnék, de mi nem így működünk, még most sem, hogy lényegesen többször marunk egymásba… és tudom ennek a fiú az oka, de mivel már a fejedre olvastam ezt, ettől jelen pillanatban eltekinthetünk.
- Kár hogy semmi érdekes nincs benne - a mosoly nem tűnik el az arcomról, ahogy feléd forsulok, ám Te tudod, hazugság az egész, a szemem a jeges tekintetednek elárul mindent, éppen úgy mint ahogy én is olvasok a tiédben, s tudom, kimondatlanul is zavar, ha más férfiak vesznek körbe, ez pedig mulattat engem, mindig is mulattatott. Csak ingatom a fejemet, ahogy elveszem a poharat tőled és belekortyolok a pezsgőbe. - Semmi fontos - teszem hozzá aztán röviden, hogy előre tisztázza a félreértést, semmivel kapcsolatban nem hallottam semmit sem, ami érintett volna téged. Arról persze most is pletykáltak, hogy mi lehet köztünk, az a nő, akire rámosolyogsz tőlem kap egy kissé lenéző oldalpillantást, legyen csak min csámcsognia…
- Szívesen - mondom, és leteszem a poharamat, majd megfogom a felém.nyújtott kezedet, és elindulok a parkett felé. A mosolyom őszintébb, de most is igazán az íriszeim mélyén ül, hogy szeretek táncolni, Veled különösen. Még akkor is, ha egyáltalán, soha, semmikor nem volt egyszerű a kapcsolatunk és bármikor képes vagy kiborítani. De legalább ez fordítva is igaz, ugye Memphis? A válladra teszem a balom kezemet, és a vezetéseddel mozdulok a zene ritmusára. - Kaptál valami érdekes ajánlatot? - kérdezem aztán terelve minden másról a beszélgetésünket, bár ismerlek, hogy ezt a luxust nem hagyod majd meg nekem túl sokáig, de Te meg tudhatod, én folyton megpróbálom.

Igazából már elég régóta  figyel a terem másik végéből. Nem számít, hogy a másik két férfi éppen nagyban ecseteli neki az üzleti lehetőségeket, ami az ő cégüket és a Windsor Industriest összehozhatná. Igazából talán még lenne benne potenciál is, de a két férfi közül csak az egyik beszél egyfolytában – mármint tényleg egyfolytában, még Memphisnek sem volt nagyon lehetősége sem megszólalni, csak néhol hümmögött vagy visszakérdezett – a másik csendben van és a többieket pásztázza. Mintha unná az egészet és Memphis nem érti, hogy milyen szerepe lehet a vállalatban, rossz érzéssel tölti el az egész.

Mostanában mondjuk mindenkivel kapcsolatban van valami rossz előérzete – talán, ha valakit úgy elárulnak, mint őt az ezzel jár. Szóval mivel kétszer, sőt lehet háromszor olyan óvatos, mint általában így mindenféleképpen szüksége volt Rád, hogy társa legyél a hétvégén. Még akkor is ha mostanában a kapcsolatotok nem volt olyan rózsás, mint általában – bár mikor volt igazán rózsás ez a kapcsolat? Soha?

Amikor megkapta a meghívót az éves találkozóra, ahol minden nagyobb vállalat feje megjelent, akkor egy csepp kétsége se votl afelől, hogy Te leszel a kísérője. Talán, ha Dallas még itt lett volna, akkor őt viszi magával, de hát mint tudjuk Dallas nincs itt, nem tudja hol van, senki se tudja hol van. Vagyis valaki biztosan tudja, hogy hol van, csak Memphis nem tudja ki az a valaki – még – bár tippjei vannak, de szeretne biztosra menni. Mint mindenben.

Szüksége volt most rád, a hallásodra – meg még sok minden más dologra is, amit Neked persze nem vallott volna be, de mégis tudta, hogy tudod. Tehát mivel félszemmel mindig figyel, amikor egy pillanatra egyedül maradsz – ami valljuk be egy Leirisnél elég ritka, főleg ha rólad van szó -  máris elnézést kér a beszélgető partnereitől, megígéri, hogy átgondolja az ajánlatokat és kimenti magát azzal, hogy nem akar ennyi időre egyedül hagyni, hiszen mégis vele érkeztél és mennyire udvariatlan lenne tőle, ha hagyná, hogy egyedül legyél.

- Azt hittem már sose hagy magadra – jegyzi meg a nemrég még veled beszélgető férfira felé nézve, majd jeges tekintetét rád emeli – Amiért egyébként nem hibáztatnám – teszi hozzá egy félmosoly keretében és leemel egy-egy poharat a mellettetek elhaladó pincér tálcájáról.
- Na és csiripeltek valami érdekeset a madarak? – átnyújtja neked az egyik poharat és futólag rámosolyog az egyik nőre aki eléggé szemérmetlenül próbálja már egy ideje felkelteni a figyelmét.  A kérdéséről pedig még Ő se tudja, hogy igazából mire kíváncsi. Hallottál-e valami érdekeset, valami olyat, amiben Ő is érintett lehet, valamit az egyik partneréről amit jó lenne tudnia. Vagy hallottál-e valamit Dallasról – mert bár Ő igyekszik a külvilág felé azt mutatni, hogy nagyon félvállról veszi az egészet, azért mégiscsak elindultak bizonyos pletykák, hogy talán a fiú ugyanarra a sorsra jutott, mint az egykori menyasszonya. Pedig ha tudnák …

- Mit szólnál egy tánchoz? – int a fejével a színpad felé, ami előtt már egész szép társaság gyűlt össze azok közül, akik már úgy döntöttek, hogy elég volt a bájcsevegésből és inkább kieresztenék a gőzt. Ez pedig teljesen érthető, hiszen már vagy két óra eltelt a díszvacsora óta, ahol értékelték az évet, díjaztak pár feltörekvő vállalkozást és kiemelték, hogy Elysium most is mennyire jó úton halad és biztosítottak arról mindenkit, hogy a jövőben is – haha – külön figyelmet szentelnek majd a „nehezebb körülmények” között élő emberek sorsának javítására. Mintha az a pár segélycsomag, amit leküldenek a Földre olyan sokat segítene bárkin is.

Felhajtja az italt, lerakja a mellettetek álló pultra és a kezét nyújtja feléd miközben azt a mosolyát villantja rád, aminek nem sokan tudnak ellenállni. És egy picit úgy érzi, hogy a gondjai mintha nem lennének olyan nehezek, mivel vele vagy. Pedig azt is tudja, hogy ez csak átmeneti, mert köztetek a dolgok sose voltak egyszerűek. De egy estére – főleg ha az az évzáró arisztokrata vacsora – igazán tehettek úgy, mintha nem lenne holnap.