Figyelmesen hallgatom továbbra is szobormerev tartásban a Sakál szavait. Megkérdezhetném, hogy miért alkalmaz olyas valakit, akiről feltételezi, hogy önszéntából szolgáltatna ki információkat, de nem teszem. Nem csak azért, mert a feljebbvalóm. Azért sem, mert nem az én dolgom. Amit tudnom kell, arra rákérdeztem, s választ is kaptam rá.
- Értem. - bólintok röviden, nyugtázva ezzel minden eddigi információ megjegyzését.
- Úgy vélem, hogy egyelőre nincs szükség másra, köszönöm. Amennyiben ez a helyzet változik, úgy jelentkezem Gadge-nél. Önnél pedig az elvártak szerint. - teszem hozzá.
Mivel nem kapok elbocsátó szép se csúf üzenetet, így továbbra sem moccanok meg. Tartásom nemlanyhul, nem satnyásodik. Mellkasom egyenletesen emelkedik és süllyed, tekintetemet le sem veszem a Sakálról, de csak figyelek, nem olvasható le vonásaimról semmiféle sürgetés vagy egyéb gondolatfoszlány. Várok, mert úgy tűnik ezt kell tennem. Amikor pedig az illető belép, csak gondolatban szalad feljebb egy hangyányit jobb szemöldököm. A valóban maradok még mindig moccanatlanul, leszámítva a sebti biccentést, mely köszönésemet hivatott udvarias, sem nem túl sok, sem nem kevés formába önteni. Tisztelegni nem fogok előtte. A parancsaimat Vadimtól kapom ő a feljebbvalóm, hát a tiszteletem jelenleg csak neki jár.
Merésznek tartom az elhangzó szavakat, ahogy merésznek tartanám azt is, ha helyt adnék a bennem éledő vigyornak, s kiültetném azt ajkaimra. Maradok rezzenetlen, de kíváncsiságom egyre jobban éledezik bennem, idegszálaim között furakodva próbálja kiszorítani belőlem a profizmust. Szerencsére az évek és a rutin megtanítottak arra, hogy mikor mire hogy ne reagáljak. Viszont magamban kezdek remekül szórakozni amellett is, hogy szinte borítékolom: nem kevés dolgom lesz az ember mellett. Azt pedig megkockáztatom, hogy a "bajnak" nem is kell keresnie. Aki így nyit a sakál irodájában, az ő maga tetoválja a céltáblát a homloka közepére, abban biztos vagyok.

Nem szalad fel a szemöldököm, nem ráncolódik a homlokom és nem árul el semmi fejemben megszülető kommentárt a mimikám, miközben a leendő feladataimat hallgatom. Első körben a "hivatalosan" már meg sem lep, hiszen amilyen körökben forgunk, ott a hivatalos és fű alatti kombináció párban járnak, már szinte házasok is.
Bólogatni ugyan nem kezdek, mint azok a kutyák az autók kalaptartóján a múlt évezredben (vagy az azelőttiben. nem fontos törtzénelmi tényeket nem teljesen pontos datálással jegyez meg az agyam.), de az egyes reszfeladatoknál azért megbiccentem fejemet kissé, hogy azért mégse úgy álljak a monológja közepette előtte, mint egy szobor, amelyik se lát se hall se ért.
- Mennyire vonzza a bajt az illető?
Teszem fel a kérdést. Nem a személye érdekel, hanem a személyisége a védendőnek, mert lássuk be nem mindegy, hogy olyas valakit kell megvédenem, aki egyébként tud vigyázni magára, csak most extrán rájár a rúd, vagy olyat, akire nyugodtan rá lehetne ragasztani a hivalkodó bajmágnes cimkét. Mindkét esetben komolyan venném a feladatom, de másként kell felkészüljek rá, ezért is kérdezem.
- Ha megenged mégegy kérdést...-
Kezdek bele a nemhivatalos feladatsor meghallgatása után. Ha nem engedi meg, valószínűleg akkor is felteszem, kivéve, hogyha a felvezetésem után tettleg lép fel. Tudom is én, rám uszítja a kutyáját csak fogjam be a szám. Nem, mintha úgy gondolnám, hogy így lesz, de lássuk be az azért durva vis major lenne.
- Az a cél, hogy ne is kössön ki gyanús alak az ágyában, vagy nyugodtan kössön, csak tudassam a személyét és az esetleges cseverészésük részleteit önnel?
Megint csak nem mindegy és nagy kóülönbség van a kettő között. Előbbihez nem kell lehallgassam a kabinját, csak közölnöm kell, hogy egy kabinon osztozunk, mert így tudom 0-24 megvédeni. Utóbbihoz viszont szükségeltetik némi technikai előkészület. A továbbiakat (kabint lehallgathatóvá tenni számomra, et cetera...) attól függően kérem esetleg, hogy melyik verzió kerül kiválasztásra.
- Úgy vélem mindent meghallgathattam, ami rám tartozott.
Nem kérem, hogy kapjak információmorzsákat. Nem is baj, ha minél kevesebbet tudok, mert annál kevesebb az esély rá, hogy belőlem akarjanak kicsikarni bármit is. A testőr dolga nem az, hogy mocskos titkok őrzője legyen. És én egyébként sem a kíváncsiságommal híresültem el.

A szabály az, hogy mindig álljak készen. Ez nem olyan munka, aminek nyolctól négyig munkaideje van, így kínosan ügyelek arra, hogy soha ne fordulhasson elő a felkészületlenség. Ott vagyok, ahol lennem kell, hogy minél konnyebben elérhető legyek, s ha mégsem kellenék, akkor hála a viszonylag könnyen és mindennapos szinten is viselhető kötelező öltözéknek nyugodt szívvel tölthessem azzal a perceket, amivel csak akarom.
Amikor a kiskatona megérkezik, akkor azonnal pattanok, dzsekim akasztójába bújtatom mutatóujjamat, s a vállamra kapom azt, inkább megszokásból, nem szükségből. Sose lehet tudni, hogy mi lesz a következő, ahová mennem kell, s annál kényelmesebb vagyok, mint hogy meg akarjak fagyni. Aki a jégkorszak csodás terepére született, az nem vágyik hűvösre. Arra pláne nem, hogy jégre tegyék. Se szó szerint, se átvitt értelmében.
Belépve az ajtón a Sakál irodájába azonnal vigyázzba vágom magam miután odakint belebújtam a dzsekibe, hogy ne legyen utamban. Összecsapott sarkaim bár nem ütnek hangot, mégis szálfaegyenessé teszik tartásomat, lezárják a tisztelgés mozdulatsorát.
- Uram!
Kivárok, a tartásból nem engedek, izmaimat nem ernyesztem el, szolgálatban vagyok és raporton, így szokás. Sose süljön rám a rosszul nevelt katona bélyege!
Nem vágyom leülni, cseppet sem hiszem, hogy teára vagyok hivatalos. S nem csak azért, mert nem ötöt mutat az óra és pláne nem a korabeli Angliában vagyunk. Maradok, ahol vagyok, nem zavar ez a távolságtartás. Elvégre a főnököm, s nem vagyunk haverok. Őszintén bevallva nem is kívánnám, hogy utóbbik legyünk. Jobb ez így, a cipész maradjon a kaptafánál.
- Aligha számít, hogy mihez mit szólok. Amit mond, azt teljesítem.
Osztom meg vele véleményemet. Nem vagyok tiszteletlen, de megvan a magam stílusa.
- Mi lesz a feladatom?
Kérdezek vissza, készpénznek véve, hogy nem "lenne", hanem ténylegesen "lesz" is. Máskülönben nem volnék idecitálva, nem igaz?