Szúrósan pillantok rá, de továbbra is mosolygok a megjegyzése hallatán. -Ez esetben nem árt vigyázni a tomporodra.- vonogatom szemöldökeimet, mintha ez most fenyegetés lenne, de kétlem, hogy valaha is okom lenne Eugenet bántani még, ha az csak egy fenéken billentés is lenne. Általában jó emberismerő vagyok és vele kapcsolatban úgy érzem, hogy nem kell aggódnom. Miközben bentebb sétálok a kabinjába, alaposan végig mérem azt, hiszen nála mindig érdekes kincsek lapulnak, melyek kellőképpen feldobják ezt az egyébként snassz helyiséget, végül ha már ő is szalonképessé varázsolta magát, a lényegre térek. Mindig jó üzlettel áll elő, általában könnyű melókkal, így most sem aggódok azon, hogy ne tudnám elvállalni az általa kínált melót, de azért a könyv láttán kicsit elgobdolkozok. Az ilyesmi sosem egyszerű meló. Már csak azért sem, mert az ilyen kincsekre nagyon vigyáznak a gazdagok, ráadásul a tudás ugye hatalom, így aztán előfordulhat az is, hogy egy bizonyos könyvet többen is keresnek. Reméljük, hogy ez nem az a fajta iromány, mert akkor még veszélyessé is válhat a meló, na nem, mintha én nem élvezném éppenséggel, ha valami nem túl könnyű. -Tehát egy ritkaságról van szó.- bólintok, hiszen egy napló mindenképpen ritka és egyedi, közben azon tanakodok magamban, hogy miféle doktornő irománya lehet. Nagyon remélem, hogy nem valami örök élettel kapcsolatos kutatásokat végzett, mert akkor valóban meggyűlhet a bajom másokkal is. Eugene általában olyasmiket gyűjt, melyek érdeklik őt és furcsa ízlését tekintve ez általában olyan, ami másnak nem sokat jelent de mi van, ha ez most kivétel? A porrongy szó hallatán fintorra húzom ajkaimat és kelletlenül sóhajtok egyet. -Nem kedvelem a port, bár a jelenléte mindenképpen biztonságot sugall, ha az ember kutat valami után. - jegyzem meg vállat vonva, hiszen ha valahol por van, az azt jelenti, hogy jó ideje béke honol azon a részen, nem piszkálja vagy ápolgatja senki az adott holmit. Remélem, hogy nagyon vastag porréteg fedi azt a könyvet egy még porosabb szobácskában, ahol egy teremtett lélek sincs. Akkor ez igazán könnyű meló lesz, maximum a szemeimet kell majd kicsit megerőltetnem és a kezeimet bekoszolnom, de az belefér. -Imádok beépülni az arisztokraták közé.- teszek is egy finom kézmozdulatot, mintha már alapból egy arisztokrata család tagjaként ücsörögnék a kényelmes kanapén, bár az egymáson cseppet sem kecsesen átvetett lábaim egyáltalán nem ezt sugallják. Minden esetre volt már részem hasonló melóban, úgyhogy ezzel nem lesz gond. -Tehát lényegében nyugodt meló lesz, csak türelem kell hozzá, míg átkutatok egy csomó régi, poros dobozt.- összegzem végül valami nevetés szerű hang kíséretében. -Azt viszont nem szívlelem, ha más is tud a kilétemről vagy arról, hogy épp mit csinálok. Remélem, eléggé megbízható az embered és nem kell a meló végén... elvarrnom azt a szálat.- vetek rá kutakodó pillantást, hiszen ha azt mondja, hogy egy jó cimborája az, akit évek óta ismer, akkor azt mondom, hogy nincs semmi gond, de az olyanokban, akiket hirtelenjében talál az ember és csupán a pénz miatt olyan segítőkészek, már nehezebben tudok bízni. Végtére is, egy arisztokrata család -legyen az bármilyen nevenincs társaság- otthonába kell majd bejutnom és akárhogy is nézzük, lopnom kell tőlük. -Ennek ellenére, ha azt mondod, hogy az összekötővel nem lehet probléma, akkor azt kell mondjam, hogy ez gyerekjáték lesz. Szeretnél esetleg még mást is azokból a dobozokból vagy, csak ez az egy könyv a lényeg?- kérdezem mosolyogva, hiszen ha már egyet elhozok, lehet az akár kettő is, bár felmerül bennem a kérdés, hogy mennyire fontos napló lehet ez, ha Eugene ilyen módon akarja megszerezni. Vajon, ha szimplán tenne a családnak egy ajánlatot, nem fogadnák el?
- Nos, az élményt nem tagadom, de a látvány? Nehéz az összehasonlítás, ha egyszer a tomporán nő a kellemetlen pörsenés az embernek. Rántom meg a vállam és széles mosoly kíséretében és hálát adok azért, hogy nincs sem összeborulás, sem megbotránkoztató tipi-tapizás. Helyette marad a szóbeli inzultus, amit még én is a helyén tudok kezelni. Sőt, mondhatni élvezem is. Talán ez az egyik oka, amiért hajlandó vagyok ezt az éles nyelvű nőszemélyt a saját kabinomban fogadni és nem berendelni valami unalomig puritán módon berendezett irodába. Már fenn sem akadok, mikor engedékenyen elbocsát, hogy magamra tudja kapni valamit, s neki megadjam az esélyt, hogy válogathasson a személyes ital készletemből. Mikor dolgom végeztével visszalépek a nappaliba épp a berendezést szemléli. Ugyan ki vagyok én, hogy elvonjam a figyelmét? Részemről tovább is nézelődhetne, hisz mi tagadás van pár darab, amire magam is igen büszke vagyok. A lakberendezési képességeimet valószínűleg nem az apámtól örököltem. Kíváncsi vagyok, ha még élne, vajon mi is lenne erről a véleménye. - Szóval a mai találkozó célja. – Kezdek bele és megvárom, míg ismét helyet foglal, hogy előhívhassam a megfelelő fájlt. - Ez kérlek egy személyes napló. Bár kötve hiszem, hogy a doktornő, aki vezette olyasmiket írt volna bele, hogy „jajj, ma felcsúszott egy szem a harisnyámon” vagy „a mérleg még mindig az ellenségem”. Vigyorgok a gondolatra, ahogy elképzelem, amint ilyesmit találunk benne. Nem, sokkal valószínűbb korhű kutatási adatokat fogunk találni, némiképp olvasmányos formában. Hogy mindez ér-e valamit a mai világban? Ki tudja, lenne-e olyan kutató, aki fel tudja használni. Egy biztos, van eszmei értéke és unalmas estéimen legalább lenne mit olvasgatnom. Viszont a következő kérdés felettébb jó kedvre derít. Hamiskásan elmosolyodok, miközben mindkét karomat végigfektetem a kanapé háttámláján és a fejemet hátra ejtem, hogy tudjam egy kicsit a plafont bámulni. - Nos, némi kutatómunkára valóban szükség lehet… Elképzelhető, hogy elkél majd egy porrongy is. - Hallatszik a hangomon, hogy jól szórakozok, de a fontos részletek csak ezután következnek. – Az egyik nevenincs arisztokrata család rezidenciájára kell majd bejutnod érte. Szerencsére annyira nem befolyásosak, hogy mindent őrökkel őriztessenek, viszont a rokoni szálak révén épp most örököltek egy kisebb könyvtárnyi könyvet, ha az értesüléseim nem csalnak. Márpedig általában nem szoktak. Mint ahogy Calladris feladata a szállítás, úgy másoknak pedig a felderítés. - De aggodalomra semmi ok – emelem fel a fejem, hogy most rá tudjak nézni a nőre – Az egyik ismerősöm bejáratos a birtokra és téged is be tud vinni. Viszont a dobozokat neked kell átfésülni, mert bár tudjuk, hogy valamelyikben megtalálható, amit keresünk, azt nem tudjuk melyik dobozban landolt végül mikor átszállították. Természetesen minden információ a gépeden lesz, mire visszaérsz a saját lakrészedbe. kiegészítve az ismerősöm adataival, aki a segítségedre lehet a küldetésben. Tartok némi hatásszünetet, hogy emésztgetni tudja az elhangzottakat. - Nos, első nekifutásra vállalható?
Kivillantom fogsorom, ahogy Eugene ajtót nyit, de nem azért, mert ne nézne ki úgy még köntösben is, mint egy kibaszott filmsztár, hanem mert mulattat az a sok csodálkozó pillantás, amit a köntösével kiérdemel. Ezek után végképp mondhatnék én bármit, hogy pontosan miért is látogattam meg a kabinjában, bár legszívesebben még tetézném is a helyzetet azzal, hogy odasimulnék hozzá és az arcára nyomnék egy cuppanós csókot, de ennyire azért nem vagyunk jó viszonyban. Nem emlékszem olyan esetre, hogy egyáltalán megérintettem volna, mert nem igazán szeretem, ha túl közel férkőznek hozzám. Konkrétan irtóra zavar, ha valaki hozzám ér, leszámítva, ha én adok rá engedélyt. Eugene viszont lehet, hogy ugyanígy van ezzel, a jó üzleti kapcsolatunkat meg nem akartam a színjátszásommal tönkre tenni, úgyhogy vele igyekszem valamennyire tisztelettudóan viselkedni, már ami a tapizást illeti. Szavakkal azért igyekszem én zavarba hozni, de eddig nem úgy tűnik, hogy sikerrel jártam volna, mert simán lecsapja a labdáimat. Tetszik. Ezért is üdítő számomra a társaságában lenni. -Azért én klasszisokkal kellemesebb látvány és élmény lehetek, mint egy pattanás.- nevetem el magam az üdvözlésén, de eszemben sincs komolyan venni. Imádom ezt a játékos piszkálódást, úgyhogy az lepne meg, ha morcosan, poén vagy beszólás nélkül fogadott volna. Cseppet sem feszengek, miközben besétálok a kabinja belsejébe és alaposan körbe nézek, mintha nem tettem volna meg ugyanezt már párszor, még akkor sem, ha végig magamon érzem a tekintetét. Inkább a kanapéja felől érdeklődök, amire aztán le is huppanok, miközben ő válaszol a kérdésemre.-Igazad lehet.- értek egyet egy bólintás kíséretében, mert valószínűleg tényleg nem a kanapé volt az, ami igazán lekötötte a figyelmemet legutóbb. Ennél sokkal izgalmasabb dolgok is díszítik a stílusosan berendezett kis lakrészét, ami tökéletesen passzol hozzá. Meg is jegyzem, hogy jó formában van és jól néz ki, na nem, mintha be akarnék nyalni vagy ilyesmi, szimplán kimondom, amit gondolok. Eugene egy jóképű pasas és a stílusa is kellemes. Még akkor is árad belőle a finom elegancia, ha keresztbe vetett karokkal, köntösben ácsorogva bámul az ember lányára. -Menj csak nyugodtan. Jó kislány leszek.- intek is, hogy miattam ugyan nincs értelme visszafognia magát egy pillanatig sem, majd amint felajánlja egy ital lehetőségét, már pattanok is fel a kanapéról, de csak azért, hogy alaposabban szemügyre vegyem az ital kínálatot. Nem vagyok egy nagy iszákos, jobb szeretek tiszta fejjel gondolkodni, de egy kortyocskát már majdcsak megengedhetek magamnak, úgyhogy töltök is végül úgy két centnyi italt magamnak és a poharat fogva körútra indulok a nappaliban. Nem kíváncsiskodásból, csak az én lakrészemben nem igazán fektetek nagy hangsúlyt a lakberendezésre, így az túl sivár ahhoz, hogy én nézelődjek. Eugene nappalija jóval izgalmasabb a stílusos berendezéssel, a könyvekkel és hasonlókkal, bár nem sokáig várat meg, így tényleg csak egy rövid körbetekintésre van időm. Na nem, mintha utána zavartatnám magam, de jobb szeretnék már rá figyelni és kideríteni, hogy mit szeretne tőlem, így visszatelepszek eredeti helyemre és kíváncsian rápillantok. -Nos, a pénz sem egy rossz motivációs eszköz, de tekintve, hogy veled elég sok üzletet lebonyolítottunk már, előrébb vettelek a listámon.- mosolygok rá egy vállvonás kíséretében és lényegében nem is hazudok, hiszen lenne épp más munkám is, általában nem sokat unatkozom, de úgy gondoltam, hogy Eugene megérdemli, hogy elsőbbséget élvezzen nálam. Na meg igen, a kredit sem rossz, amit adni szokott, de ki számolja? Nem várat sokáig, gyorsan a lényegre tér, amiért mindig hálás vagyok. Nem szeretem, ha feleslegesen húzzák az időmet, leszámítva, ha én épp olyan hangulatomban vagyok, de mivel ez egy üzleti találkozó, felesleges lenne másról cseverésznünk. Eugene legalább annyira gyakorlatias, mint én, így aztán elő is kéri a megfelelő fájlt, hogy aztán a számára fontos könyvvel szemezhessek, melyet az asztal vetít ki számunkra. Nem mondom, ősrégi darabnak tűnik, de én magam általában kedvelem a múlt különböző darabkáit, így személy szerint nekem tetszik a cucc. -Csinos darab. Pontosan, milyen könyv is ez?- vonom össze a szemöldököm, ahogy alaposabban szemügyre veszem a képet és biztos, ami biztos, megpörgetem ujjammal a könyvet, amitől a kivetített kép szép lassan körözni kezd.-Miért érzem úgy, hogy ezért elég sok követ meg kell majd mozgassak? Avagy könyvet. Részletkérdés...- sandítok rá vigyorogva, mert míg egyesek ettől frászt kapnának, az én tekintetem inkább csillogni kezd, mivel imádom a kihívásokat. Vannak dolgok, amiket minden hülye be tud szerezni és akadnak olyan tárgyak, amit csak a profik tudnak megtalálni. Na ez volnék én.-Át tudnál róla küldeni minden infót, amid csak van?
Napok óta nem voltam annyira felvillanyozódva, mint most. Nemrég érkezett ugyanis az üzenet az egyik informátoromtól, hogy egy újabb gyöngyszemet sikerült felkutatnia nekem. Az egyetlen bökkenő az lehet, ha nem érünk oda időben és ne adja ég, valakinek sikerül elhappolnia előlünk az árut. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy bár épp zuhanyozni indultam, előbb elküldöm az üzenetet Calladrisnak, amiben felhívom a figyelmét egy sürgős találkozó esedékességére és csak ezután veszem be magam a fürdőszobába. A gyors tisztálkodás során arra vetemedek, hogy egy régvolt dallamot dudorásszak, csak úgy az öröm kedvéért. Komolyan, volt valaha bármi más, ami ennyire jó kedvre tudott deríteni a kicsikéimen kívül? Ráadásul mázlim van, hogy Miss Revel épp Volentisen tartózkodik. A munkakapcsolatunk, hogy is mondjam csak igen gyümölcsöző. Valahogy sikerül mindig kell szakértelemmel és főként pontossággal intéznie az ügyeimet, ami valljuk be igen nagy kincs manapság. Nem mintha ő rosszul járna mindezzel, de a munkamorálját akkor is tudom becsülni. Pont ezért már meg sem lep, hogy épp mikor kilépek a fürdőből felhangzik a kopogás. Csak így tetőtől talpig fürdőköntösben sétálok a kabinajtóhoz és egy laza mozdulattal ki is tárom. Ezzel valószínűleg nagy meglepetést okozva az ott tartózkodóknak, mert emlékeim szerint még egyikük sem látott ilyen lenge öltözékben, annak ellenére, hogy ebből sem több bőrfelület látszik ki, mint amúgy a ruháimból. Hiába beburkolózni tudni kell! Egy gyors pillantás a női nem igen csinos példányára, majd a folyosón tartózkodó többi, kissé elképedt arcra, majd az én arcomra is széles mosoly kúszik. - Mint egy pattanás a fenekemre, cukorbogyó! Csak, hogy még jobban összezavarjuk a többieket, s ezzel már lépek is hátra és szélesre tárom az ajtót a vendég előtt, ezzel jelezve, hogy nyugodtan befáradhat. Majd az ajtó záródik, kinn tartva a kíváncsiskodó nézőközönséget. Kedvtelve szemlélem a vendéget a bejáratból, még a karjaimat is keresztbe fonom a mellkasom előtt a fene nagy nézelődésben, miközben konstatálom magamban, hogy bár a látvány szemet gyönyörködtető, valahogy továbbra sem képes semmit megmozdítani bennem. - Legjobb tudomásom szerint itt. Bár, ha jobban belegondolok a múltkor nem szenteltél neki kitüntetett figyelmet. Lépek beljebb, bár én magam nem foglalok helyet. - Köszönöm. – Mosolygok, miközben végig pillantok magamon. A köntös pont kellő mértékben ápol és eltakar. - Épp a zuhany alól léptem ki és még nem volt időm rendes ruhát felvenni Szóval, ha megbocsátasz… Ezzel se szó, se beszéd átvonulok a ruhásszekrényemhez, de az ajtót épp csak annyira hajtom be, hogy a hangom még áthallatszon. - Ha kérsz valamit inni, szolgáld ki magad! – Mert szeretek jó vendéglátó lenni, viszont felettébb rossz szolgája lennék bárkinek is. Attól pedig nem félek, hogy míg magamra öltök egy kényelmes fekete nadrágot és garbót, addig olyasmit találna, amihez nem sok köze van. A titkaimat igen gondosan szoktam őrizni. Pár perc múlva, amúgy is megjelenek ismét a nappali részen. - Örülök, hogy ilyen gyorsan ideértél. Bár feltételezem sejted, hogy csinos kis summa fogja ütni a markod, ha sikerrel jársz. – Emelem meg kissé az egyik szemöldököm, miközben én is letelepedek Calladrissal szemben. Kényelmesen elhelyezkedek, majd utasítom a központi számítógépet, hogy nyissa meg az Athéné nevű mappából a 354. fájlt. A dohányzóasztalba épített holografikus kivetítő a szokásos módon munkához lát és rögtön megjelenik egy sokak számára igen csak értéktelen, kissé nyúzott bőrkötéses könyv. Manapság már csak igen kevés ember tudja értékelni ezeket a ritkaságokat. - Nos, ő lenne az…
Kevés olyan személy van Villengardon, akitől fintorgás nélkül tűrném, hogy üzengessen nekem, ha látni akar, de történetesen Eugene épp közéjük tartozik. Még egy aprócska mosolyt is csalt az arcomra, amikor a holo-kommunikátoromon megláttam, hogy ő keres és mivel jobb dolgom épp nem volt, el is indultam a kabinja felé. Jó pár üzletet kötöttünk már, nem kevés kreditet köszönhetek ezáltal neki, és abban is teljesen biztos vagyok, hogy ilyesmi ügyben keres most is. Na meg, amúgy is egész jó viszonyban vagyunk, tekintve, hogy kényem-kedvem szerint viccelődhetek és incselkedhetek vele, mert egyrészt van annyi intelligenciája és humorérzéke, hogy vegye a lapot, másrészt pedig mivel erős a gyanúm, hogy a másik csapatban játszik, semmiképp sem fenyeget annak a veszélye, hogy összemelegednénk. Kínosan ügyelek arra, hogy senkit se engedjek annyira közel, hogy aztán a tervem dugába dőljön miatta vele pedig kész felüdülés lenni, mert nem kell attól tartanom, hogy bármi is kialakulhatna. Eugene modora kellemes, okos és igazi úriember. Pláne élvezetes számomra, amikor azon igyekszem a legtöbbször, hogy megbotránkoztassam az én szokásos pimasz, pofátlan viselkedésemmel. Elég jól viseli, sőt, megkockáztatom, hogy talán még jól is mulat, amikor kóstolgatjuk egymást. Ettől függetlenül se barátnak se ellenségnek nem skatulyáznám be. Inkább szövetségesnek nevezném, egy erős, megbízható, jó szövetségesnek. Mondjuk a megbízhatóság relatív. Nálam ez azt jelenti, hogy simán teljesítem a megrendeléseit, mert tudom, hogy amikor viszem az árut, megkapom a kreditem, mivel nem szűkölködik, bár ez leginkább akkor tudatosult bennem, amikor először jártam a kabinjában. Stílusos és egyáltalán nem olyan, mint a többi. Ugyanúgy, mint ő is. Miközben a bokacsizmám ritmusosan végig kopog a folyosón, köszöntök pár ismerős arcot, de azért nem viszem túlzásba a bájolgást, leginkább egy biccentést ejtek csak meg. A legtöbben tisztában is vannak vele, hogy jobb megtartani a három lépés távolságot tőlem annak ellenére, hogy szívesen flörtölgetek velük, mert könnyen betörhet az orruk. Egyszerűen, csak ilyen a stílusom és ez az a szerep, amit magamra öltöttem annak érdekében, hogy ne daráljanak itt le az évek során. Ahogy kopogok Eugene kabinjának ajtaján, a szokásos furcsálló, értetlen, zavarodott pillantások kíséretében sétálgatnak el mögöttem a többiek én pedig, még tetézem is kicsit a helyzetet. Kacsintok, szemöldököt vonogatok vagy csak kacéran vigyorgok, ahogy a bejárat mellett a falnak támaszkodva várom a választ. Talán, még élvezem is kicsit, ha összezavarom őket azzal, hogy a pletykák ellenére ilyen ábrázattal várakozok Eugene kabinja előtt. Gondoljanak csak, amit akarnak. -Hiányoztam?- biccentem oldalra a fejem, miközben Eugene arcába bámulok szemtelenül vigyorogva majd, ha jelez, ha nem, hogy bentebb mehetek, beriszálok mellette és kíváncsian végig mérem a kabinját. Nem sokat változott azóta, hogy itt jártam és még mindig kellemes a hangulata.- Az a kanapé legutóbb is itt volt már?-fordulok vissza vendéglátóm felé mosolyogva és már dobom is le magam az említett bútordarabra átvetve egyik lábamat a másikon. -Jól nézel ki.- mérem végig tetőtől talpig cseppet sem rejtve ezt véka alá, majd várakozó pillantásomat az arcára emelem. Akár rá is kérdezhetnék, hogy miért kéretett ide, de biztos vagyok benne, hogy úgyis ki fog derülni, addig viszont szórakoztathatom is magam egy kicsit, nem? Mellesleg tényleg jól néz ki, akkor meg miért ne közölném ezt vele?
Ha őszinte akarok magamhoz lenni, fogalmam sincs miért játszadozok a másik férfival. Az egy dolog, hogy ismertem az anyját, vagy hogy egyszer összefutottunk korábban. De ezek bárkivel megeshetnek, mégsem szoktam ekkora késztetést érezni arra, hogy kihámozzam őket a jól felépített kis páncéljuk alól. Mert, hogy neki is van egy ilyenje, abban teljesen biztos vagyok. S talán ezért merészkedek hozzá ilyen közel, rögtön az első adandó alkalommal. Még csak egy órája sincs, hogy Vadim utunkra bocsátott, s lám ha tudná mit teszek, valószínűleg megint fejfájást kapna. Most mégsem tűnik szórakoztatónak a gondolat, sokkal jobban lefoglal az ujjaim közt végigfutó hajszálak tapintása, s a váratlan ellentámadás. Az arcomra kiül a döbbenet, mikor kezei erősen szorítanak, s egy ügyes mozdulattal sikerül ledöntenie a lábamról, hogy végül a kanapéra huppanjak. Igen csak kiszolgáltatott helyzet és egy pillanatra elönti a pánik vörös köde az agyamat. Ha nem beszélne tovább, lehet hogy az első döbbenetet valami sokkal meglepőbb és brutálisabb követné, így viszont elcsitul a feltörő rémület, s a végén sikerül visszavarázsolni egy meglepett mosolyt az arcomra. - Phinn… - ízlelgetem a becenevet, amit ahogy oly frappánsan sikerült az orrom alá dörgölni, én erőszakoltam ki. Az ujjaim bizseregnek, szeretnék végigsimítani az arcán, hogy megmutassam mennyire is lehet csábító az én kis klubom, de végül nem teszek semmit. Még csak azt sem próbálom megállítani, hogy felegyenesedjen. Ez a váratlan késztetés biztos csak amiatt van, hogy már hónapok óta nem érintettem senkit. Egy egyszerű testi szükséglet, amit valószínűleg a fáradtságom miatt képtelen vagyok megfelelő mértékben kordában tartani. Egy hangtalan sóhaj kíséretében feltápászkodok és az íróasztalhoz megyek, hogy megadjam a kódokat. A kissé nyers visszavágáson fenn sem akadok. - Végre egy kis tűz. Már kezdtem azt hinni, hogy jégcsákánnyal kell lefeszegetnem rólad azt a hűvös páncélt. De igazad van, ki vagyok én, hogy kétségbe vonjam a képességeid? Végül is a Sakál maga jelölt ki a feladatra. Elnézést azért nem fogok kérni tőle, inkább csak más irányba terelem a gondolatait. Mi tagadás ez egy igen sarkalatos kérdést, s kár lenne tagadnom, hogy a kapott választól azért egy kicsit megkönnyebbülök. Talán ennek köszönhető az is, hogy mindenféle szégyenérzet nélkül szabadulok meg a ruházatom egy részétől, még mielőtt beérnék a hálóba. Onnan pedig további neszezést lehet hallani, amit a ruhaanyag és a bőr közötti súrlódás generál. - Az elején biztos üdítő változatosság lenne, - emelem meg a hangom, hogy Phinn is hallja - de lehet rövid idő alatt kinyírnánk egymást. A zuhany alatt meg maximum én veszélyeztetnélek téged... Poénkodok, miközben inkább hálát adok azért, hogy továbbra sem lesz senki szemtanúja a mostanában sűrűbben jelentkező nyugtalan álmaimnak. Nem igazán lehetne őket rémálomnak nevezni, bár semmivel sem kellemesebb az ébredés belőlük. Az ég tudja minek köszönhető megint, de sajnos vannak időszakok amikor el kell viselni. Az meg, hogy agyturkászhoz vagy lélekbúvárhoz menjek teljességgel ki van csukva. - Kész is.. Dünnyögöm, miközben a gondosan összehajtogatott ruhadarabokat nézem az ágy végén. Nem mintha nem kerülne a szennyes közé, de akkor is. Kilépve a szobából Phinn még mindig ott áll, ahol hagytam. Annyi baj legyen, úgy sem hiszem, hogy valóban utánam jönne a fürdőbe. - Hamarosan van egy elysiumi látogatásom. - Jegyzem meg miközben átsétálok a szobán a fürdő irányába, majd megállok az ajtóban mielőtt még becsukódna az ajtó. - Ha nem bánod valamelyik éjjel elkísérhetnél az egyik gyakorlóterembe. És mielőtt felháborodsz nem vonom kétségbe a képességeid, pusztán szeretném őket látni. Ezzel eltűnök az ajtó mögött és hamarosan élek azon kiváltságommal, hogy a napi fejadag vizet megtoldjam még egy kicsivel...
A múltunk meghatározza a jelenünket, ebben biztos vagyok. A rendmánia, mint minden mánia olyasmi, ami nem születik csak úgy, annak oka van, kialakulási faktora, de ki vagyok én, hogy ebben vájkáljak? Csak odaszúrok, majd úriember módjára nem jelzek semmit arra, amikor kimondja touché. Az elégtétel megmarad nekem, jólesőn szalad végig gerincem mentén, de ennyiben hagyom. Megmosolyogtathatna, amit látok. Anyámról ugyanaz hírlett, ami talán Eugeneről is keringhet látván szeretőinek szerét és számát megjelenni képek formájában. Nem mosolygok viszont, inkább figyelek, s bár elejtem a megjegyzést úgy, ahogy, s várom, hogy kapjak rá valami reakciót, nem bánom, hogy nem így alakul. Én magam sodortam kettőnk közé a csalfa múltat, de hirtelen volt, végiggondolatlan, hát örvend a lelkem, hogy nem ragozzuk tovább. Talán majd egyszer lesz valaki, akinek beszélek róla, az anyámról, az apámról és mindarról, ami általuk azzá tett, aki vagyok, de nem hiszem, hogy az az illető az volna, aki éppen magamutogat vizuálisan nekem. Mert nem vagyunk egy súlycsoportban. A testőre vagyok, ismerem a rangok közötti át nem járhatóságot, s túlságosan professzionális szeretek lenni ahhoz, hogy áthágjak határokon. Bizonyos határokon. Kérdez, de épp abban a bicskanyitogató stílusban, amiért anyám annyira rajongott egy emberben. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy imádott Eugenenel dolgozni. szerette, hogyha olyas valakit preparálhatott, akinek a személyisége sem untatta őt. Nevetése meglep, de nem annyira, mint következő cselekedetei. Nem várok tőle semmit, de ettől függetlenül kibillent a Zenből az, amit művel. Nem kedvelem, hogyha játszadoznak velem, bár megtanultam együtt élni a muszájokkal és nem mutatni semmit abból, ha zavar valami, hacsak nem úgy muszáj. Apám szerint anyám ellen is ez volt az egyetlen fegyvere, ha épp túlságosan elharapódzott nála a.. nos mit szépítsem? A személyisége. Az, amitől Vida Hallisay, született Gordon az volt, aki. - Phinn, - marok csípőjére két oldalról, ha már így a közelembe furakodott. Nem hiszem, hogy számít arra, hogy ilyesmit cselekedjek, így talán meglephetem azzal, hogy egy határozott mozdulattal kibillenteni kívánom egyensúlyából - melyben segíthet az, hogy megakaszthatom azáltal, hogy belépett lábaim közé, tehát gáncsként használhatom saját magamat - és magam mellé penderíteni a kanapéra. Ha sikerül, akkor ezáltal én kerülök fölé(nybe)je, s mint ahogyan az előbb ő nem vonakodott a személyes teremben leledzni, úgy most én sem szégyenlősködöm a közelség miatt. S közben folytatom megkezdett mondatom. - ha már így kierőszakoltad. A tagságot viszont inkább magam szeretném megváltani, ha a klub elég csábító és kellően fel tudja kelteni érdeklődésemet - nevetek ezúttal én, mit rejtegessem? KLissé tán csúfondárosan. Valamit, valamiért. Nem voltam az soha, akivel viszonzatlanul szórakozni lehet. Ha nem tartóztat, akkor hátrébb lépek, mellkasom előtt keresztbe fonom karjaim. - Nagyjából. Khm - bólintok, mint aki "tisztában van" azzal, amire célozgat, de a khm mögé elrejtek egy kis nevetéskarcot fricskaként. Nem kedvelem, ha kioktatnak, s nem kedvelem a Zhorrid féle ripacskodást se. Csak néhány okom van arra, amiért elnézem neki, s ezek közül az egyik az, hogy ő az új feladatom, a másik pedig az, hogy minden kivagyisága ellenére látni vélem benne az embert. A lelket. Tévedhetek is, de olyan anya mellett felnőve, aki hasonló jegyeket mutatott, úgy vélem megtanultam egy s mást erről az embertípusról. Így kisebb a hibaszázalék. - Elhiszem, hogy remek vagy abban, amit csinálsz. Ugyanennek a viszonzását pedig elvárom. - csattannak kissé hűvösen szavaim. Nem először oktat, de most először állítom le nyersebben. Talán kár volt pertut taperoljon velem. Tudom, hogy hol a helyem, de a kezdeti karót nyeltségből egy kicsit kikandikál személyiságem más volta is jelenleg. - Szeretnéd, ha minden reggel az én arcom lenne az első, amit meglátsz.. hm? - odalépek az asztalhoz, a papír után nyúlok. Ha felém pillant, akkor egy pimasz kis mosolyt vélhet felfedezni szám szegletében. - A megbizatásom az utazásaid idejére szól. Nincs az akció közbeni lokációmról parancs. Úgy véled veszély fenyegetne álmodban vagy netalán - kis szünetet tartok, nem nézek fel a papírból (memorizálom mindazt, amit leírt nekem), de azért hozzáteszem. - a zuhany alatt? Az énem azon része, melyet apámtól örököltem talpig vörösödve iszkolna kifelé a fotocellák között, ám a felem, melyre anyám legalább oly büszke volna, mint amennyire apám nem, na az egész más közlekedési irányt választana. Évek kemény munkája van abban, hogy megtaláljam kettősségem arany középútját, azt választom most is. Nem menekülök és nem is követem őt. De ez nem jelenti azt, hogy nem nézek utána, ahogyan távolodik. A megfigyelés egyébként is a lételemem.
-Touché. - Derülök a visszavágáson, s nem teszem hozzá, mennyire hathatós szerepe volt a rendszeretetemben az apám katonai múltjának. Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, nem is lehet ezt szeretetnek nevezni, inkább csak amolyan beidegződés, mint mikor annyiszor végzel egy gyakorlatot, hogy az izmaid már maguktól tudják mi következik egymás után. Nem mintha a viccelődést nem lehetne félbevágni. Ezt teszem én is, tulajdonképpen épp lerohanom a testőrömet egy halom információval, ráadásul nem is a legkedvesebb stílusomban. Ebben a világban vagy megtanul az ember kegyetlennek lenni, vagy élve felfalják. Egy kicsit meglepődök a következő visszavágáson, pedig ha tudná, akkor nem biztos, hogy viccelődne ilyesmivel. Nem csak az édesanyja kicsapongásai miatt, hanem az enyémek miatt is. De persze, ami késik, az nem múlik, így a saját aktámból minden pontosan ki is derül. S míg ő a képernyőt nézi, én róla nem tudom levenni a szemem. Ritka dolog a bizalmas barát. S, ha jobban belegondolok nem is rendelkezem ilyennel. Azok, akik a futó képsorokat tudják rólam, bizonyos szinten bizalmasok, csak épp a barát egy kifacsart értelmét lehetne rájuk húzni. Pont úgy, ahogy Phinn is bekerült mindezzel a bizalmas körbe, de semmiképp sem lehetne barátnak nevezni. Így mikor a komolyan feltett kérdésemre ez a rövidke kis válasz érkezik, mi tagadás kiül a meglepetés az arcomra, s kék szemeimben némi csodálkozás fedezhető fel. Majd kitör belőlem a hahota, miközben a kivetítőn továbbra is az utolsó kép lebeg. Egyszerűen felállok a helyemről és odasétálok a másikhoz. Ha hagyja, akkor nemes egyszerűséggel széjjelebb tolom a két térdét és közéjük lépek, hogy előredőlve meg tudja támaszkodni a háta mögötti támlán és be tudjak tolakodni a személyes terébe. Hogy szégyentelen lennék? Ezt kérem soha sem tagadtam. - Kitűnő Phineas, üdvözöllek a személyes kis klubomban. Mosolygok, miközben igyekszem tartani a folyamatos szemkontaktust és egyik kezemet elemelve a támláról finoman beletúrok a hajába. Bűnös mozdulat, vagy egyszerűen csak játszadozni van kedvem, ki tudja? Ilyen közelről viszont egyértelműen látszanak a karikák a szemem alatt, a nyúzottság, ami az alváshiány velejárója. Így végül úgy döntök, ennek a mókának nem most van itt az ideje, felegyenesedek és ellépek a másiktól. - Remélem azzal tisztában vagy, hogy ami a szolgálatod során elhangzik, az nagyjából mind bizalmas. Ami ebben a szobában történik az nem jut ki ebből a szobából. Miközben beszélek kényelmesen odasétálok az asztalomhoz és a korra jellemző digitális eszközök helyett az egyik fiókból előhalászott papírra firkantok valamit. Nem is tudom van-e olyan, aki még mindig ezt az elavult módszert alkalmazza. - A szobámhoz tartozó kódok. Az összes helyiséghez más-más tartozik a biztonság kedvéért, bár az esetek nagy többségében az ajtók nyitva vannak. Később kapsz egy listát azokról, akik rendelkeznek kóddal a kabinhoz, bár a számuk igen elenyésző. A sajátjaidat kénytelen leszel memorizálni és ezt a cetlit pedig gondosan megsemmisíteni, hisz a világ minden kincséért sem akarjuk, hogy illetéktelen kezekbe kerüljön. Fordulok meg, miközben a papírt gondosan az asztalon hagyom. Egy pillanatra nekidőlök háttal és elgondolkodok kell-e még valamit rendeznünk így hirtelen. - Amilyen lelkiismeretesnek tűnsz az eddigiek alapján feltételezem, hogy új lakótársat köszöntheted benned? Húzom fel kérdőn a szemöldököm, s ha kapok választ, ha nem gyorsan folytatom is. - Most viszont szükségem van egy kiadós zuhanyra és alvásra, tehát ha nem haragszol… Egyenesedek ki, s miközben megindulok a hálóm felé egy sima mozdulattal megszabadulok a garbómtól, kitűnő rálátást engedve ezzel a hátamon lévő hegekre. Felettébb kiszolgáltatott egy helyzet, de kivételesen vállalom, hogy minden szőrszálam az égnek álljon tőle, mert van a mozdulatban egy jó nagy adag provokáció is. Így, ha csak Phineas nem menekül ki a kabinból, akkor hamar annak is szemtanúja lehet, hogy meztelenül átvonulok a fürdőbe...
Nem kommentálom, hogy élcelődik rajtam. Egyértelmű, hogy ő is provokál, ahogy én is tettem vele, de mivel ő megteheti, ezért olyan határokon is táncol stílusban, ahol én nem fogok. Elengedem hát a fülem mellett a ki nem mondott hiszi a piszit, s hagyom, hadd bontakozzon ki a maga valójában. Úgyis megismerni vágyom, hát hadd tegye csak azt, amit akar. Legalább minden ponton fogom tufni, hogy vele kapcsolatban mihez tartsam magam. - Mondja ezt a pedantéria iskolapéldája. - nézek körbe a kabin azon részein kis csúfondáros mosollyal, amire rálátok jelen helyemről. Mindenkire lehet jelzőket aggatni, én nem sértődöm meg a katonáson, s ha szorult belé egy kis intelligencia, akkor ő sem fog a pedánson. Mert nyilvánvaló, hogy mire kapja válaszul, amolyan miheztartás végett, de közben humorral. Egészségessel. Olyannal, amit még megengedhetek magamnak, pláne mert szituáció ide vagy oda, jelenleg kettesben vagyunk. Mivel leül, így én magam is letelepszem a kanapéra úgy, hogy tökéletesen rálássak a kivetítőre, de közben az ajtót se tévesszem szem elől. Alapvetően a paranoia és én nem vagyunk édestestvérek, de a feladattudatossággal igenis egy napon születtünk, úgyhogy el nem engedem magam. Ettől függetlenül vegyül egy adag lazaság abba, ahogy helyet foglalok, majd már-már hanyagul vetem oda neki a keringőre hívást kérdésbe ágyazott módon. - Anyámnak megvolt a fél világ, úgyhogy ha erre célozgatunk, nem tud újat mondani. - engedek meg magamnak egy újabb mosolyt. Szenvtelenül beszélek édesanyám csélcsapságáról, ahogy apámnak úgy nekem is fogalmam van kalandjairól, így hát pontosan tudnom - szerényebb lenne a tudni vélem, de ebben az esetben álszerénység volna -, hogy Zhorrid nem arra célozgat, amit kiforgattam szavaiból. Anyámnak voltak kalandjai, apám előtt, nem túloztam a fél világgal. De Eugene ehhez túl fiatal. Na meg ott volt szavai között az elhivatott is, ami egyértelműen behatárolta, hogy munkáról volt szó. De ez nem jelenti azt, hogy ne fricskálhatnék az orrára finoman, ahogy tettem is az imént. Figyelemmel kísérem a lejátszott anyagot. Kommentár nélkül iszom magamba a megtudottakat, s bár akad egy-egy rész, ahol megrezzennének arcvonásaim, ha hagynám nekik, mégis nyugalmaz erőltetek izmaimra. Semmi szükség arra, hogy tudassam vele gondolataimat, vagy feltörő érzelmeimet. Én nem kértem, hogy tárulkozzon ki előttem, ahogy azt se, hogy csapja fel az én aktámat is a kivetítőjére, így bár nemesnek is tűnhetne a gesztus, hogy viszonozza az adatszolgáltatást, nem vélem annak. Hiszen nem kellene elém dobnia életét, hogyha nem turkált volna az enyémben. - Úgy vélem ezek után akár tegeződhetnénk is. - vonok vállat, ezzel lépve ki a szituáció hivatalosságából. Mondhatnám, hogy "legyen Phinn" és el volna intézve, de több olyasmit is láttam a képek között, melyek arra sarkallnak, hogy ne a legegyenesebb úton járjak. Ő kért fel erre a táncra, hát viselje a következményeit, s lépkedjen tovább a parketten velem. Kettecskén vagyunk, s ha neki is jelenteni kell majd rólam, ahogy nekem róla, akkor se mondhat kompromittálót anélkül, hogy ne vetítené ki azt magára. Így hát felőlem játszhatunk. És nagyvonalúan eltekintek attól is, hogy undorodjam tőle, ahogy anyám összes többi munkájától amiatt, amit apámmal csinált.
- Érdekes lenne végignézni, hogy oldod meg… Töprengek hangosan, de végül úgyis meg fogja kapni azokat a belépő kódokat. Talán majd egy másik alkalommal fogom letesztelni az efféle képességeit. Egyelőre nem fűzök több kommentárt az elhangzottakhoz, inkább beljebb tessékelem a vendéget is. - Mindent a maga idejében. Hiszen nem hajt minket a tatár, egyelőre biztonságban vagyunk a saját kis bázisunkon. Régen rossz, ha már itt is kellemetlenségektől kell tartani, de sajnos vagyok annyira paranoiás, hogy azért az aprócska kis egy százaléknyi esélyt megadjam ennek a lehetőségnek is. Igen, nem véletlenül rontottam rá a múltkor Vadimra, és még nem volt alkalmam beszélni a fiával és Stormmal. Sebaj, erre is sort kerítek hamarosan, talán nem is fog rosszul jönni, ha másodmagammal állítok be hozzájuk. Egyelőre viszont csak beljebb sétálok a kabinba, majd jól látható szórakozottsággal figyelem Phineast. - Mennyire szörnyen katonás… - Derülök, mikor alaposan megtörli a lábát, de a világ minden kincséért sem válna meg a lábbeliétől. Ráadásul arra vár, hogy én is helyet foglaljak? Mintha csak egy királykisasszony lennék, aki nem épp az imént kínálta hellyel. Sebaj, majd leül, ha kedve tartja. Addig is szemrebbenés nélkül jeleníttetem meg az életét - vagyis, ami nyilvános belőle - a kivetítőn. S miközben gondosan elejtem a részvét nyilvánítást elfordulok az adatfolyamtól, és végre leülök az egyik kanapéra. Kényelmesen hátradőlök, kezeimet kinyújtva helyezem a karfára, lában keresztbe vetve a másik térdemen. Mint az uralkodó, aki épp most foglalta el az őt megillető trónt. Csupán annyi a különbség, hogy az én figyelmem a másik férfi, annak reakciója és rezdülései kötik le. Kétség sem fér hozzá, hogy sikerült érzékeny pontra tapintanom, s egy pillanatra fellobbantja bennem a részvét érzését, de tényleg csak egy múló pillanatra. Ezt az apró kis repedést fogom ugyanis tovább feszegetni, különös vágy hajt afelé, hogy beledugjam az ujjam és jó nagyot tágítsak rajta. Talán, mert az én anyám emléke csak valami üres, kongó hely, ami soha nem is volt más… - Elégedett? - Kérdezek vissza, emelem meg kissé a szemöldököm, miközben karjaimat levéve a támláról, előredőlve megtámaszkodok a térdeimen. - Rég voltam igazán elégedett. De az édesanyáddal töltött idők közel jártak hozzá. Elhivatott volt és jó szolgálatot tett, élvezet volt vele beszélgetni. De te nem vagy az anyád, ugye? S bár ez egy kérdés, a számból mégis inkább kijelentésnek tűnik. - De ne mondja senki, hogy nem teremtek egyenlő feltételeket… Zhorrid, 3066. Vakkantom a komputernek, ami minden további nehézség nélkül tünteti el a korábbi információkat a térből, de nem nyitja meg azonnal a kért anyagot. További parancsra vár… - 2-es hozzáférési szint. Hiszen azt még nagyon nem érdemelte ki, hogy az életem minden mocskos kis titkát feltárjam előtte. De a 2-es szint már majdnem a legmagasabb, így nem csak virágos rétek villannak fel a képernyőn. A családfám, a születési helyem, a kolónia, árvaház, nevelő szülők, Akadémia, professzor. Műtéti képek, melyeken Phineas a saját anyját is felfedezheti, rendezvények, befolyásos emberek, egy ízben még Baker bíboros is, pedig azt, hogy mi ketten összejárunk csak egy maroknyi ember tudja. Orvosi leletek különféle életszakaszokból, sőt még szeretők képei is. Mind-mind férfi, sehol egy nő. - Nos, mi a konklúzió kedves Phineas? Vagy legyen inkább Myke? A Hallisay túl hivatalos lenne… Eresztek meg egy ragadozó mosolyt, a kedélyességem jelen pillanatban a múlté. Ítéletre várok, vajon ennyi információból és interakcióból mit sikerül leszűrnie, milyen ember is vagyok én?
Rá, igen. Én is tudom, hogy a Sakálra vall mindaz, amit hallottam tőle, s valahol viccesnek találom azt, hogy ezzel Zhorrid is így van, holott ő messze nincs tisztában az összes ténnyel, amellyel én igen. Hagyok végigvonaglani egy mosolyt ajkaimon, hogy aztán félmosolyként végezze szám szegletében egy bólintást kísérve, mielőtt teljesen elhalálozik. - Ha szükség van rá, akkor meg tudom szerezni magam is, de egyszerűbb volna, ha megadná. - válaszolom meg enyhe nagyképűnek tűnő, ám tökéletesen tényszerűen közölt kiegészítéssel a szavait. - A megbizatásom nem kötődik helyhez, csak időhöz. A most most van, tehát itt vagyok. - Vállat nem vonok, de ha a hanglejtésem képes volna rá, akkor most megtörténne a dolog. Értem én, hogy rohadt idegesítő lehet, hogy követtem már rögvest, de nem tudok mit kezdeni a zavarával. Nem is akarok. Nyilván nem fog nekem üzengetni, hogyha készen áll az utazásra, amiről beszél, szóval magam kell kezembe vegyem az ügyet, hát itt vagyok. Felmérni a terepet a kabinjában, annak környékén és úgy egyáltalán tekervényes agykanyarulatai között is. Mert szükséges a feladatom ellátásához, hogy tudjam hogyan jár az elméje, milyen rugókkal működik. Akkor talán csírájában el tudom fojtani azokat a helyzeteket, amikor úgy vélem, hogy vonzza azt a bizonyos bajt. - Mikor és hová? - térek rá adatszemlélettel az emlegetett mocorgásokra. Szerencsére kiváló memóriával áldott meg a sors, nem szükséges jegyzetelnem, meg bírom jegyezni mindazt, amit esetleg elmond. Enyhe rebbenés csak, de felszalad a szemöldököm arra, hogy hellyel kínál. Valóban kellemesebb volna leülve beszélgetni, s nem porfogóként a kabinajtóban szobrozva, de az előzményekből nem következtettem arra, hogy invitálásban lesz részem. Miel viszont azoért vagyok itt, hogy információt szerezzek, eleget teszek neki, s nem gondolom túl. Arról szó sem lehet, hogy levessem a bakancsomat, elég meredeken nézne ki, ha zokniban rohannék valaki után, aki hirtelen Eugene életére tör. Olyan viszonyban pedig nem vagyunk, hogy civilnek képzeljem magam a haveri - vagy más - cseverészéses szituációban. Így csak megtörlöm a talpamat (nem jártam sárban vagy különösebb koszban, a tiszta cipőkre egyébként is kínosan ügyelek, amikor tehetem), s megindulok a mutatott hely felé. Kissé tán karót nyelten, túl katonásan ugyan, de helyet is foglalok, amennyiben ő is leüll. Amíg viszont nem teszi, addig csak a kanapé mellett állok, hátam mögött összekulcsolt kezekkel várakozva. Amit művelni kezd, az ugyan kizökkent a béketűrésből, de egyelőre nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget, így magamban még csak jelzőkkel sem illetem a tevékenységét. Rezzenéstelen arccal várom végig, amíg az információk peregnek rólam szemei előtt. Nincs takargatni valóm, ami a múltam, az publikus, az én pozíciómban nem is lehetne másképp. Nincs arról szó, hogy minden kellemes, de túl vagyok azon a gyerekkori vágyon, hogy mézescsupor legyen az életem. - Szépen hangzana, ha erre azt mondanám, hogy ő is kedvelte magát - nem azt mondom, hogy önt, ennyi talán az egyetlen nyersség, mely elővonaglik belőlem tökéletesen uralt szavaim mögül - de ezt nem tudom. A "köszönöm" is elég lehetett volna, de képtelen voltam kimondani. Ha jól figyel, egy pillanatra láthatja lehullani viselt maszkomat, s az elárvult gyermek - mert hiába nő fel valaki, a szülei szemében és velük kapcsolatosan örökké gyerek marad - röpke megtörtségét is észreveheti, de olyan gyorsan tűnik el mindez, amilyen gyorsan csak felmerült. Az információm anyám haláláról friss, szinte ropogós, de már rég kilépett az életemből ahhoz, hogy megtanuljam megemészteni. Viszont azt nagyon remélem, hogy nem megyünk bele további személyeskedésbe, mert megvédenem kell, nem megvernem. S utálom, ha két akarat viaskodik bennem egyszerre. - Most elégedett, Eugene? - teszek fel egy hangyányit provokatív színezetű kérdést, tudatosan használva a keresztnevét. Azon a bizonyos orvosi vizsgálaton is hallottam, de egyébként is tisztában vagyok vele. - Így, hogy volt egy közös ismerősünk a Sakálon kívül, már jobb szívvel elfogadja, hogy az árnyéka leszek?
Érdekesnek találom a fene nagy fegyelmet. Mármint sok pókerjátékossal találkoztam már életem során, de a legtöbben szoktak hibát véteni. Azt sem gondolnám, hogy a saját főhadiszállásunkon annyira nagy veszély fenyegetne, de ha ennyire komolyan szeretné venni újdonsült kísérőm a feladatát, ki vagyok én, hogy elrontsam az örömét? Tulajdonképpen mégis csak én folyamodtam efféle védelemért. Talán ezért is lep meg az a gyorsan jövő kis mosoly, ami a feltett kérdésem kíséri. Egészen megváltoztatja a másik arcát… Így hát kíváncsian várom a választ, miközben még mindig az előszobában ácsorgunk. Végül kapok egy valószínűleg igaz, bár némiképp hiányos választ a kérdésemre, ami máris sokkal jobb kedvre derít, s nem szégyellem a vigyorom, ami kiül az arcomra. - Ó, ez nagyon is rá vall. Kommentálom a dolgot, végül pedig megfontolom, mit is válaszoljak a feltett kérdésre. Vajon mennyit lenne ildomos elmesélni a jelenlegi helyzetről? Valószínűleg egyelőre semennyit. Így átugrom a dolgot és inkább egy intéssel beljebb invitálom. - Talán az lenne a legegyszerűbb, ha kapnál belépőkódot a szobámhoz. Bár nem hiszem, hogy házon belül különösebb veszély fenyegetne. Szerencsére eddig erre még nem volt példa és, ha minden jól megy ezentúl sem lesz. Főként az útjaim során lesz szükség a szolgálataidra. Mostanában nagy a mocorgás... Persze az, hogy melyik irányból és milyen jellegű, azt egyelőre fedje balladai homály. Ahogy belépünk a nagyobb szobába rögtön több kényelmes ülőalkalmatosság is feltűnik. balra a falnál az íróasztal, körülötte könyvespolc, ami napság ritka, mint a fehér holló, de hát egy hobbinak nem árt hódolni ugyebár. Jobbra nyílik a fürdő és a kis konyha, a tér többi részét pedig kanapék foglalják el kör alakban egy dohányzóasztal körül. Efelé intek, mintegy jelezve, hogy nyugodtan foglaljon helyet. - Lássuk csak... Tűröm fel a garbóm ujját, majd egy ponton megállva, kezeimet csípőre téve felmérem a másik férfit és: - Komputer: 914-es akta: Hallisay. Adom ki végül a parancsot, s a dohányzó asztal fölött, a holografikus kivetítőn megjelenik az akta tartalma. Nem mintha amúgy a katonák adatai közt turkálnék. De mivel ezzel a férfival már volt egy kis kalandom korábban és valamelyest felkeltette az érdeklődésem, így mi tagadás utána néztem. Az pedig csak külön nyereség, hogy most hasznát is veszem ennek a kis kutatómunkának. Néhány irat, kép, családfa… Végtelenül unalmas információk, amik bármikor bárkiről beszerezhetőek. De engem az ember maga érdekel. Így a legkézenfekvőbb dologba igyekszem beletenyerelni. -Érdekes… - lépek közelebb a vetítőhöz, miközben hunyorítok, mintha csak most bogarásznám a dolgokat… - Tudtam, hogy ismerős valahonnan a neved. Phineas Myke Hallisay. Most már ismét rá szegezem a pillantásom, miközben kissé elkomorul az arcom. Részvétem az édesanyád miatt. Kedveltem őt...
A hozzászólást Eugene Zhorrid összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2019-10-13, 16:09-kor.
Nem számítottam olyasmire, hogy majd kedélyesen trécseléve haladunk A-ból B-be a célszeméllyel, aki mellé osztanak. Egy testőr árnyék, nem a szó szoros értelmében vett könnyed kísérő, éppen ezért azt kapom, amit előre is borítékoltam. Túlságosan nem maradok le Eugene mögött, tartom azt a távolságot, amit még át tudok könnyedén szelni, hogyha valaki közénk akar furakodni netalán, ám ami mégsem furakszik bele a másik fél személyes terébe. Nem szemérmességből, de azért mégis. Idegenek vagyunk, a közelség nem jár csak úgy céltalan. S a védelmezéshez egyébként sem jó, hogyha túl közel vagyok, legalábbis nem minden esetben. Jó az, ha rálátok minden lehetséges veszélyre, ami fenyegeti, miközben követem őt. Elkapom ugyan szófoszlányait, de a hang nem hátrafelé terjed, így koránt sem vagyok abban biztos, hogy jól hallottam-e, amit mond, vagy hogy nekem szól egyáltalán. Nem hűmmenek hát, nem válaszolok, csak lépteim zaja az, amely továbbra is hangilag kísér, így biztosítva Eugenet arról, hogy nincs olyan szerencséje és nem olyas valakit kapott a nyakába, aki azonnal parancsot szeg, amint lehetősége van rá, s már meg is pattan a feladat elől. Megvárom, amíg kabint nyit, s belép. Én magam akkor megyek utána, hogyha előbb körbenéztem, hogy nem követett-e minket valami gyanús személy. Mikor már odabent vagyok, tekintetemmel azonnal felmérem a terepet. A patyolat rend megmosolyogtat, de nem engedek meg magamnak efféle kicsapongást, inkább elnyomom. Ahogyan a kérdésére első blikkre bennem feléledő ahhoz semmi közöd-öt is. Nem véletlenül vagyok az, aki. A hirtelenkedés és a meggondolatlan fecsegés sose volt kenyerem. Hát most sem zökkenek ki a szerepből, maradok a könnyed béketűrésben, s ezúttal mégis megengedek magamnak egy mosolyt. Értse, ahogy kedve adatik. - A haja szála görbülhet, az nem érdekli. De meg azért ne halj.on A feladatom tehát nyilvánvaló: a testi épségéért felelek. - adok választ, melyben megvan minden igazság, aminek meg kell lennie, de mégsem száz százalékos. Az nem is lesz. Rangban felettem áll, éppen ezért nem tegezem le, de ennyi az, ami jár neki. Az információk, melyekkel a Sakál ellátott nem a fitos orrára valók a piperkőc védencemnek. - Nem kérdeztem, hogy miért van erre szükség. Nyilván ez a kettejük dolga. Vagy esetleg úgy gondolja, hogy van valami, amit tudnom kellene? - fordítom vissza a kérdezés szekerét felé. Nem dacoskodom, nem vagyok tiszteletlen, de visszadobom a labdát. Kíváncsiságból. A Sakál olyan, amilyen. De jelen helyzetben Eugene az, akit nem ártana jobban megismernem ahhoz, hogy úgy láthassam el a feladatom, ahogy kell. Éppen ezért nem rettenek meg egy kis provokációtól sem. A reakcióiból több minden kiderülhet, mint a mondataiból.
A gyors távozás után a Sakál irodájából a saját kabinom felé veszem az irányt. Hiszen onnan rángattak ki erre az alig pár percnyi könnyed kis csevejre. Nem fordulok hátra, de valószínűnek tartom, hogy újdonsült árnyékom máris a nyomomban van. Hiszen, ha Vadim egyszer kiadja a parancsot, nem végez fél munkát. Arról nem beszélve, hogy valószínűleg az embere sem fog fél munkát végezni. Hacsak tényleg ki nem nyír a végén. Igaz, az én ötletem volt ez a kis testőrösdi, de most valahogy viszket a tarkóm a gondolattól, hogy máris valaki a hátam mögött van. Az az átkozott paranoia, ami oly sokszor megmentette már az életemet most nem igazán hagy nyugodni. De azért sem nézek hátra. -Nem gondoltam, hogy ilyen körülmények között fogunk újra összefutni... Jegyzem meg szinte csak magamnak és valószínűleg erősen kell fülelni, hogy hátulról más is meghallja. Ki tudja ez most szurkálódás-e vagy csak elcsodálkozás a dolgok ilyetén alakulásán. Mindenesetre többet nem szólalok meg, míg el nem érem a kabinom, aminek egy lendületes mozdulattal ki is tárom az ajtaját, hogy beléphessek rajta. Odabent tökéletes rend uralkodik, ezt még az apám nevelése véste belém. Az esetek 99%-ában ilyen állapotok uralkodnak, a maradék egyben pedig valószínűleg valami komoly dolog történhetett. -Kerülj beljebb. - Invitálom be a másik férfit, nem is bajlódok az olyan dolgokkal, mint a magázódás. Lehet, hogy a hűsége a Sakálhoz köti őt, de a ranglétrán még mindig én állok feljebb, ezt pedig nem árt, ha az eszébe vési, különben érhetik még kellemetlen meglepetések. Legszívesebben gyorsan be is csuknám utána az ajtót és nemes egyszerűséggel élvezném a kabinom magányát, szabadjára engedve az összes fizikai jelét annak, mennyire fáradt vagyok. De jelen pillanatban ez a luxus nem adatott meg számomra, hiszen mégis csak egy idegen tartózkodik a személyes teremben, s épp elég annyi, amennyit eddig látott a zilált külsőmből. Az ajtó melletti beépített cipősszekrény előtt azért megszabadulok a lábbeliktől, amiket sebtiben vettem magamra, gondosan visszatéve őket a helyükre. Ennyi kényelmesség talán még belefér. Majd mielőtt beljebb invitálnám a vendéget a villengardi kabinokhoz képest szép mérettel rendelkező, tágas nappaliként és dolgozószobaként funkcionáló helyiségbe, szembe fordulok vele és felteszem az évszázad kérdését. -Pontosan, hogy szólt a parancs, amivel mellém rendelt? Tekintetem figyelmesen függesztem a nálam valamivel magasabb férfira, az arcom most egy rezzenéstelen maszk. Félreértés ne essék, nem várok tőle őszinteséget, sőt meg is lepne, ha azt kapnék végül. Egyszerűen csak szeretném felmérni, honnan is indul ez a feltehetően hosszabb távú kapcsolat.
Kezdőlap
Legutóbbi képek
Keresés
Taglista
Csoportok
Regisztráció
Belépés
