Karakter ismertetője
Sokan a Black Sun örököseként tartják számon. 13 éves volt, amikor a bűnszervezet
Vadim Burrows vezetésével megtámadott egy békés kolóniát a Föld fagyott felszínének egyik bunkerében. Információt kerestek, és a túlélőket elhurcolták rabszolgának. De Stormnak egészen más sorsot szántak.
Talán a hasonlóan kék szemei emlékeztették Vadimot a fiára, akit akkor egy éve vesztett el, de bármi is vezérelte a döntését, őt nem adta át az emberkereskedő részlegnek, hanem maga mellé vette. A bizonyos gyümölcs learatására pedig nem kellett sokat várni, mert Storm éles esze és tehetsége hamar megmutatkozott. Senki nem hazudik és manipulál olyan természetességgel, mint ő. Elképesztően intelligens, kellően önző és kitartó ahhoz, hogy kitapossa a saját útját és valóban méltó legyen arra, ami rá vár. A Black Sun a markában, ő pedig az élén. Tudja, hogy erre született. Hogy
megérdemli. Mindazok után, amin keresztül ment,
ő a méltó örökös. Legalábbis volt... lehetett volna.
A tökéletes tervben van egy apró hiba.
Henry Rosewyn.
Egy évvel azelőtt, hogy a Black Sun vezére őt maga mellé vette, a vérszerinti fiát elveszítette egy rivális bandával való összecsapásban. Nem ölték meg, nem égették el a fiú hulláját. Az Egyház talált rá és a fennhatóságuk alá került. Amikor pedig ez az információ a Sakál fülébe jutott, a legélesebb fegyverét küldte utána, Stormot. Sajnos mit sem sejtett arról, hogy a fiúk között egy igazán különös kötelék fog kialakulni, ami egy nap talán az idősebb Burrows birodalmába kerülhet.
Storm legközelebbinek mondható kapcsolatát
Cindy jelenti. Közeli barátok a lánnyal, és Storm tetoválásai is az ő keze munkáját dicsérik.
Képesség
A jobb szeme bionikus beültetés eredménye, de első ránézésre csupán annyiban különbözik a baltól, hogy bizonyos megvilágításban “világít”, mint a macskák szeme. Élesebb nappali látást, éjjellátást, hőképérzékelést és alapvető biológiai, valamint fizikai feltérképezést [értsd: távolságbecslés, célzásrásegítés, hőkép alapján pulzusbecslés, kockázatelemzés (“threat identification”)] biztosít Stormnak.