- Sajnálhatja, elvégre a kilátás igen csak tetszetős, de majd készítek fotókat a következő utamról, ha érdekli. - mondom, miközben még utoljára, kényelembe helyezem magamat a fotelben, miután jelképesen elléptem az üllőalkalmatosság támlájától. Egyik lábamat a másikon keresztbe helyezem és Melissára pillantok, miközben felvázolja az ő ajánlatát és verzióját a munka megbeszélésről. Összeérintett ujjbegyeimmel egy pillanatra megtámasztom az államat és jelentőségteljesen végig pillantok a könyvelőn.
- Egy party! Micsoda remek ötlet! A csúcsbeosztottak számára, egy elegáns partyt adok kegyed tiszteletére, hogy erősíti csapatunkat munkájával és személyével. Meglátja, zseniális lesz! - állok fel a fotelből, tettre készen, láthatóan lelkesen. Melissára mosolygok és az újságot az asztalára teszem, címlappal felfelé.

Pár pillanatnyi hatásszünet következett, majd az arisztokrata nőre pillantottam az újság főcímlapjáról.
- A keselyű mindig megszerzi magának, amire vágyik. Ilyen a természete, csillapítani akarja az étvágyát, de sohasem vetemedik aljas gyilkosságra, különösen nem a saját háza táján! A híresztelésekkel ellentétben tiszta és módfelett alapos. Szombaton, este fél-hétkor, kegyedért küldetem az egyik koptert. Ha kerti-partyt szervezek, akkor a csinos kis kertet is láthatja. Ami az arisztokrata jelenlétet illeti, kegyed lesz az első, az alkalmazottaim között, ha elfogadja az állást. Szóval nem fogja feszélyezni senki. Tudom, még nem az alkalmazottam. Abban azonban biztos vagyok, hogy az ajánlatom hallatán nem fog tiltakozni.

Mondtam, majd kezet nyújtottam felé, jelezvén, hogy én távozni készülök az irodájából s nem utolsó sorban a megállapodásunkat is megpecsételendő. Elvégre abban azért megállapodtunk, hogy eljön. Még ha nem is partyról volt szó első körben.

Feltételezem valóban, nem kívánt megsérteni. Végül is nincs ráírva a homlokomra, hogy „Ne közelíts a rangokkal haver!” A hozzáállásom sajnos más hasonszőrűeknek köszönhető, akik nem átallottak annak idején az értésünkre adni, hogy a lecsúszott bagázst semmiféle kiváltság nem illeti meg. Azóta számomra ez inkább sértés, mint kiváltság és valószínűleg a nagyanyám inkább Sebastiannal értene egyet, mint velem.
Valószínűleg a következő kis bemutatóm sem kelti épp a legjobb benyomást rólam. Ki látott már ilyen reakciót egy üzleti megbeszélésen? Jesszus, pontosan ez az én formám. Pedig már azt hittem, hogy bőven elég professzionalizmust sikerült magamra szednem az évek alatt. Erre tessék, valami mindig rám cáfol. Nincs mit tenni, biztos valami karma, aminek hatására az emberek hanyatt-homlok menekülnek. Most is, simán ott hagy a vendégem míg eldöntöm mihez is kezdek a számban lévő korttyal és magammal. Szerencsére a padlóról felállásban jó vagyok, szó szerint és átvitt értelemben is. Mire visszafordul hozzám, a történtekhez képest újra összeszedett vagyok, sőt még a szemöldököm is sikerül érdeklődve megemelnem, amikor a vállalkozásom mibenlétét firtatja. Harold emlegetésére meg egyenesen a másik szemöldököm is felugrik a másik mellé.
Talán még el is pirulnék a méltató szavakat hallva, ha mindez nem az üzleti képességeimre vonatkozni. Mert ez tulajdonképpen nem dicséret, hanem a puszta tények, amire jómagam is igen büszke vagyok.
A következő kérdés viszont megdöbbent és… gyanakvásra késztet. Mit is gondoltam korábban a morbid humorról?
- Igazán jól hangzik, de van némi tériszonyom. – Hárítom udvariasan az ajánlatot és az igazat megvallva nem is hazudtam. Valóban ódzkodok a magasságtól és az, hogy repülőre szálljak, nem tartozik a komfortzónámba.
- Viszont azt hiszem, szívesen meghallgatnám az ajánlatát, pláne mivel ilyen jó ajánlólevéllel érkezett. Úgy halottam igen csinos kis kert terül el a birtokán. Rég volt alkalmam kimozdulni a négy fal körül.
Célzok ezzel arra, hogy szívesebben látogatnám meg az otthonában. Lefogadom, hogy ott is akad olyan zug, ahol lehet bizalmas beszélgetést folytatni, kellően személyes és ezáltal szerezhetek pár benyomást az előttem ácsorgó úriemberről. Abban nem vagyok biztos, hogy érdemes lenne utalást tennem a rózsakertre, amit állítólag a néhai felesége varázsolt a birtokra, de magamnak bevallhatom, hogy azt is szívesen megnézném. Igen, egyre jobban tetszik a gondolat, hogy bemerészkedjek a keselyű fészkébe.
- Esetleg vendégül láthatna valamikor és azt az örömet is megtarthatja magának, hogy fizetheti a teljes programot.
Mosolyodok el végül halványan, miközben kissé előredöntöm az állam és a szemüvegem pereme fölül nézek rá hamiskásan.

- Pardon, nem kívántam megsérteni.
Kissé meglepődtem Melissa kijelentésén, mi szerint a nagyanyját illeti meg csak ez a titulus és őt nem. A megszólítással mindössze szerettem volna megadni azt a tiszteletet, amely megillet egy arisztokrata származású nőt. Nem fogok vele leállni veszekedni azzal kapcsolatban, hogy van-e joga hordani azt a titulust, amelyet születésénél fogva, jogosan örökölt. Ez az ő belátása, amelyet, nekem tiszteletben kell tartanom. Amikor magamhoz veszem az újságot leültemben és közli velem, hogy felfogja számolni azt is a konzultációs díjjal egyetemben, kedvesen megeresztek egy féloldalas mosolyt és az újságot magamnál hagyom. Nem fogok megrémülni egy olyan apróság kifizetésétől, amely semennyire sem érinti tárcámat.

Aprócska tréfámra, elég hevesen reagál, amikor nem tudja eldönteni, hogy a kávéját kiköpje, lenyelje vagy megfulladjon tőle, egy dolog azonban biztosan sikerült neki. Felállok az asztaltól és lassan az egyik könyves polcához sétálok, majd megfordulok, amikor befejezte zsebkendővel való szöszmötölést.
- Lad ... miss Red-Rose, - a kávés incidenssel bizony azon nyomban már is, csak miss a szememben. Vitatkoznia sem kell tovább, hogy miképpen szólítsam. - ez méltatásra érdemes erény, nem mindent elhinni, amit az emberről, az emberekkel próbálnak elhitetni. Magam sem lennék itt, ha mindent elhinnék, azoknak a szóbeszédeknek, amelyeket, bizonyos üzleti körökben hallani szerény vállalkozásáról és személyéről. - blöffölöm, szemrebbenés nélkül, bár a következő információ már valós. Elvégre olyas valakitől kaptam, akinek tényleg dolgozik Melissa. - Harold Longstriffe, csupa kedvező dolgot mondott önről, méltatta teljesítőképességét, zsenialitását a számok terén. - meg azt is mondta, hogy: egy pufók angyal lenne, ha volna némi stílusa és ízlése. Nos, a kávé foltos blúz, minden bizonnyal ízlésesnek számítana, valamely ezer évvel korábbi kabaré klubban. Haroldnak igaza volt. Hagytam neki némi szünetet, hogy feldolgozza, hogy pontosan melyik Haroldról van szó, nem mintha túl sokat ismerhetne. Az ablakhoz sétálok és kinézek az irodaház udvarára. Igényesen nyírt gyep, egy két pad, még kis szökőkutacska is van. Visszapillantok Melissára, aki valószínűleg már pontosan tudja, hogy melyik Haroldról van szó. Arról a vén kéjenc csirkefogóról, aki valami kétes hírnevű lokált üzemeltet. Meglepően tiszta és hibátlan a főkönyve.
- Mondja, miss Red-Rose, szeret repülni? - elengedem az iroda ablakának függönyét és az eddigi fotelemhez sétálok, amelynek háttámláján megtámaszkodom, mindkét kezemmel.
- Tekintve, hogy hamarost ügyfele érkezik és nem szeretném, ha további kellemetlenség érné - kezemmel röpke mozdulatot teszek a kávé folt jelzésére, mintha saját ingemen lenne. - eljöhetne velem, egy a hétvégén megejtendő sétarepülésre. Frederickkel ott tárgyaltuk a kényes pénzügyi kérdéseket. Négy szem és négy fül között. Nem kívánom öntől, hogy úgy táncoljon, ahogyan éppen fütyörészni támad kedvem, elvégre nem vagyok és nem is kívánok a gazdája lenni. Frederick halála elég váratlan esemény volt, mondhatni katasztrofális. Nem kell csúcsnyomózónak lenni, hogy arra gyanakodjak nem volt a helyzet magaslatán, amikor kiesett az ablakon. Életében, nem tapasztaltam, hogy fogyasztott volna fűszert. Arra gyanakszom, hogy egy hozzáértő szem, észre vehetné egy másik szakember ügyeskedését. Nem Ön az egyetlen, de vannak bizonyos preferenciái, amelyek alapján, Ön az első számú, akit felkérnék a munkára. Szóval, eljöhetne velem a hétvégi sétarepülésre ... látta már a Kilimandzsáró, hófödte sipkáit? Pazar látvány, higgye el. Meghallgathatná a részleteket és az ajánlatomat. Nincs mit vesztenie, különösen úgy, hogy én fizetem a programot. Nos?

Kérdeztem végezetül, egy bájos mosollyal megtoldva mondandómat. Harold nevének bőven elégnek kell lennie ahhoz, hogy tudja, pontosan honnan is veszem, hogy mivel is foglalkozik.

Soha ne vedd komolyan a nyájaskodó úriembereket! Ez volt az első lecke, amit megtanultam és, ha figyelembe vesszük, hogy valahol az öcsém is közéjük tartozik, valamint, hogy mennyire lehet őt magát komolyan venni, nos…
- Köszönöm, bár azt hiszem, ez a titulus a Nagyanyámat illeti meg. – Mondom némi ironikus felhanggal, finoman utalva rá, hogy nem veszem túl jó néven, ha a származásomra utalgatnak. Tizenöt éve, még elpirultam volna tőle és valószínűleg jólesően melengeti ifjonti szívemet. Mára viszont már csak bosszúságot okoz és emlékeztet valamire, ami rég elveszett. S ami még a mai napig is bosszúért kiált. Tehát, aki ezen a kapun kopogtat, az a végén akár pórul is járhat.
Bár mi tagadás megadja azt a kezdeti lökést, amivel valószínűleg az egész beszélgetés alatt fent tudom majd tartani a határozott álarcot. Igen sokat dolgoztam rajta, mert valljuk be az önbizalmam hagy némi kívánnivalót maga után és ebben a munkában a gyengeség legkisebb jelére is ugranak. Így hát nem fűzök semmi továbbit a vendég üdvözléséhez egyszerűen csak hellyel kínálom.
Úgy tűnik az újság gondos elhelyezése kellő sikert arat, és egy pillanatra megrándul a szám széle a reakciót látván, amiből igyekszem egy kissé számító mosolyt kovácsolni. Valószínűleg több-kevesebb sikerrel.
- Csak nyugodtan. De fel fogom számítani a konzultációs díjba.
Szúrok oda egy aprót. Fontos már az üzlet elején lefektetni bizonyos alapszabályokat. Az egyik ilyen, hogy az időm és az újságom is pénz. Ez alól még a váratlan vendégek esete sem kivétel.
Amíg a Calvin-Hill család feje belekezd jövetele fejtegetésébe, megfordul a fejemben, hogy talán megihatnám a maradék kávémat. Szerencsétlenségemre, amit Simone-nak nem sikerült elérnie alig pár perccel ezelőtt, azt az elejtett kétértelmű megjegyzésnek sikerül. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy félrenyeljek-e vagy inkább kezdjek el nevetni. Valljuk be nem túl vonzó és professzionális látvány a kidülledő szem és a fuldokló hangok, a végén a csészébe visszacsordogáló folyadékról nem is beszélve. Jesszus, ki hitte volna, hogy egy poéngyáros fog helyet foglalni velem szemben? Az egyetlen szerencsém, hogy a szerencsétlenül járt kortyból, csak az én ruhám elején landol pár csepp és az ügyfél nem élvezi a reggeli kávézuhany hatásait. Az arcom igen szép színt ölt, miközben elmormolok egy bocsánatot és a kosztümnadrágom zsebéből előhúzok egy zsebkendőt, hogy rendbe szedjem magam. Ez a pár másodperc pont elég ahhoz, hogy magamban is rendet tegyek, s talán a Vas Keselyű is napirendre térjen az incidens felett.
A következő fura utálásnál már csak a szemöldököm emelkedik meg kissé, jelezve, hogy értem én a morbid humort. Csak hát… végtelenül nehezemre esik összeszedettnek tűnni. Lehet jót tenne, ha vennék egy mély lélegzetet.
- Mr. Calvin-Hill, ha mindent elhinnék az újságoknak, akkor valószínűleg most nem is lennénk itt.
Igazítok egyet a fekete keretes szemüvegemen, majd igyekszem elcsípni a férfi pillantását.
- Igazán megtisztelő, hogy rám gondolt… - Afelett engedékenyen elsiklok, hogy úgy kezel, mintha már az alkalmazottja lennék – De mielőtt még bármit is válaszolnék az ajánlatára, érdemes lenne körbejárnunk a témát. Nem tudom, mennyire van tisztában a vállalkozásom természetével.
Egy laza mozdulattal mutatok körbe az irodán, csak úgy jelképesen. Jó lenne megtudni mégis kitől kapta az információt, ami idehozta. Ugyanis ez a könyvelőiroda a legjobb esetben is a szürke zónában dolgozik. Nem hirdet, nem kilincsel ügyfélért. Mára már csak szájhagyomány útján térnek be új kliensek, főként a módosabb rétegekből. Viszont nem mindennapi, hogy egy nagyvállalat vezető látogasson meg.
- Ráadásul –fektetem a karjaim az asztalra, s kissé előre dőlök, így nyomatékosítva a mondandóm, s kihangsúlyozva a kávéfoltot a blúzomon – nem tervezem, hogy egy ember alkalmazottja legyek. Kialakult ügyfélköröm van és bizonyos szempontból a magam ura vagyok. Nem szeretném feladni mindezt azért, hogy egy vállalat pénzügyeit intézzem és úgy ugráljak, ahogy a gazdám fütyül.
Terítem ki a lapjaim. Soha nem rajongtam a zsákbamacskáért, és ahogy az korábban megállapításra került, hamarosan érkezik a következő vendég. Nem igazán érünk rá finomkodni.

Szerintem nem esek túlzásba, ha megjegyzem finoman és halkan, hogy a mai napom életem legrosszabb napjaként indult. Nem elég, hogy a Mars irányába való terjeszkedésem nem felhőtlen, még Frederick is úgy dönt, hogy pont most veti ki magát az ablakon, mert repülni akar. Ha előbb tudom, hogy miféle ostobaságot készül elkövetni, megelőzésképpen magam hajítom ki az ablakon. Nem elég, hogy megüresedett a pozíciója és bármilyen marha is volt, mint utólag kiderült, remek szakembernek számított, amíg élt. Most pedig egy csillényi munka maradt hátra utána, amit valakinek meg kellene csinálnia. Semmi kedvem sem volt addig nyilatkozni a sajtónak, amíg be nem futott minden információ a halálával kapcsolatban. Mert történetesen, nem kizárólag azt a fene kíváncsi médiát érdekli nagyon, hogy miért döntött úgy Frederick, hogy kiveti magát az ablakon. Micsoda marhaság.

Az üzleti negyedben, nem kellett különösebben sokat keresni a SunShine Könyvelőirodát. Elég egyszerű oka van annak, hogy miért találtam meg a megfelelő jelöltet az üresedés betöltésére, ilyen rövid időn belül: a bővítés miatt, már úgyis fent volt a listán. Melissa Red-Rose lett volna a dobbantás után, az első jelölt, akit megpróbáltam volna megbízni, hogy segítse Frederick munkáját, de így ... Ő lesz az, akit azzal szeretnék megbízni, hogy végezze el Frederick munkáját. Nincsenek teljesíthetetlen elvárásaim.

Fekete öltönyömben és szintén fekete nyakkendőben, talán nem vagyok kimondottan divatos, de legalább elegáns. Az elegancia fontos, rendezettséget, igényességet tükröz. A divat csalóka görbe tükör, amely bár azt kiálltja messziről, hogy: nézd ki vagyok! valójában elmerül vele az ember a tömegben és kifakul a környezetéből. A divat újra és újra definiálja magát, míg az elegancia, mint érték; örök.

Ahogyan belépek az irodaházba, azonnal a kedves, mint kiderül Simone névre hallgató asszisztens fogad. Kedvesen, de szemernyit sem jó pofizva mosolygok rá és közlöm vele, célirányosan, hogy Miss Melissa Red-Rose-t keresem. Tekintve, hogy nem voltam bejelentve, elvégre nem is a mai napon kívántam volna felkeresni, a szintén arisztokrata származású hölgyet munka ajánlatommal kapcsolatban, csendben bólintok, mikor Simone türelmemet kéri. Türelemből van. Nem tart sokáig a fogadási procedúra, Simone érkezik vissza mosolyogva megkérdezi, hogy kívánok-e bármi frissítőt s közben bekísér miss Red-Rose irodájába.
- Köszönöm, de nem kérek semmit. - tiltakozom egy aprócska nemet intéssel, elvégre, a mai nap bőven elég volt, a már korábban említett hírekkel kelnem ahhoz, hogy a vérnyomásom az egekben legyen. Ha erre az idegállapotra még meginnék egy kávét vagy teát, lehet én is kiugranék az ablakon. Miss Red-Rose elég meghatározó jelenség a maga nemében, mondhatni dominál az irodában. Sohasem lehetsz teljesen felöltözve egy mosoly nélkül!Féloldalas üdvözlő mosolyt eresztek meg felé és fogadom üdvözlését.
- Lady Red-Rose, - szándékosan ejtem meg az arisztokraták körében megszokott üdvözlési formát, némi meglepetésképpen. Ha már ő, olyan meleg fogadtatásban részesített. - részemről a szerencse, hogy itt lehetek. Köszönöm szépen, bár nem rabolnám soká idejét. A kedves asszisztense már közölte velem, hogy hamarost ügyfele érkezik. - mondom, miközben belekezdek a fotelbe való leülés mozdulatába, de félúton megragadja figyelmemet a címlappal felfelé elhelyezett napi lap. Ehhez a remekbe szabott cikkhez már volt szerencsém. Úgy tűnik, hogy a lady tréfás kedvében van, mily szerencse, hogy magam is kedvelem a tréfát.
- Megengedi? - kérdezem, majd a következő pillanatban felemelem az asztalról az újságot, kettőbe hajtom és miután a hónom alá csaptam a sajtó terméket, jelezvén, hogy ezt magammal viszem, kényelmesen elhelyezkedem a fotelben.

- Igazán sajnálatos, hogy efféle módon kellett értesülnie, hogy elődje, - oh, igen, szándékosan fogalmazok úgy, mintha már nekem is dolgozna. Elvégre merne nemet mondani a Vas Keselyűnek. - mily tragikus körülmények közepette vesztette életét. Szegény Frederick, oda volt a repülésért, bár a landolással voltak gondjai. - mondom ezt úgy, hogy tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy mielőtt nekem dolgozott volna Frederick, az Egyháznál volt berepülőpilóta. Igazából, csak egyszer rontotta el a landolást, akkor azonban egy 140 millió Kredites madárka volt a segge alatt. Szerencséjére nem az én kreditem volt abban a madárban, mert repült volna utána. - Ne higgyen el mindent a sajtónak, összehordanak hetet-havat, csak azért, hogy növeljék az eladási számot. Apropó, számok. - jobb lábamat keresztbe teszem a bal lábamon, hogy kényelmesebben ülhessek a fotelben és úgy folytatom. - Frederick igazán tehetségesen bánt a számokkal, ablakot nyitott egy teljesen új szintre. Szárnyalt, mikor dolgozhatott, szóval nem is értem, hogy miért ugrott ki ideje korán az üzletből. Sajnálatos. Ugyanakkor, - kezemmel az ég felé törő űrhajót imitálok egy röpke pillanatra. - az Ön szerencse csillaga, Lady Red-Rose, most magasra törhet. Egy szó, mint száz, dolgozzon nekem.

Kényelmesen hátradőlök a fotelben és kék szemeimmel fürkészem az ő tekintetét. Nem mondanám, hogy nem vagyok kíváncsi a reakciójára, mert az vagyok nagyon is. Valljuk be, ez egy soha vissza nem térő alkalom, olyan, mint az állítólagos bukaresti kutya vásár ... vagy budapesti? Ki tudja azt már, mikor a jégkorszak előtti városokról beszélünk? Madarat lehetne fogatni velem, ha igent mondana és úgy döntene, hogy nekem is fog dolgozni.

Ez is csak egy olyan nap, mint a többi. Elsőként érkeztem az irodába, hogy át tudjam futni a mai teendőket és hódolhassak az egyetlen szenvedélyemnek, a reggeli újságolvasásnak. Ehhez pedig az kell, hogy mire Simone az asszisztensem beér a munkába és felszedi az egyetlen úrihuncutságnak számító nyomtatott sajtóterméket és lefőzi a reggeli kávémat, már kész kell lennem a napi teendőlistával.
Szerencsére ez már elég rutinosan megy ahhoz, hogy pontban 8.30-kor átadhassam magam az élvezeteknek.
- Köszönöm Simone!
Nézek rá hálásan, mikor leteszi elém az újságot és a csészét, majd szokásához híven jókedvűen távozik tőlem. Egy kellemes sóhaj kíséretében magam elé veszem az olvasnivalót és kortyolok egyet az éltető nedűből, ami felett el is merengek kicsit. Ilyenkor szokott bekövetkezni az a szerencsétlen eset, hogy valamilyen úton-módon a blúzomon landol némi kávé, de talán ma máshogy lesz. Mikor kellőképp belehelyem magam a rituáléba, szemeim mohón kezdik falni a cikkeket. Rögtön az első oldalon érdekes hír fogad.

Szerkesztőségünkbe a tegnap éjszakai órákban érkezett a hír, hogy Frederick Warrington pár órával korábban, eddig tisztázatlan körülmények között kizuhant a Calvin-Hill egyik irodaépületének ablakán.
Rendőrségi forrásunk szerint az épületben a számítógépes protokollba beépített éjszakai szellőztetést végezték az emeleten, mely bár pontos időponthoz kötött, elvileg nem lett volna szabad beindulnia, ha az érzékelők bent tartózkodót jeleznek.
Továbbá megtudtuk, hogy Mr. Warrington erősen bódult állapotban volt ezen a késői órán, így feltehetőleg nem tudta tisztán felmérni a kialakult helyzet veszélyeit. Egy másik, meg nem erősített forrás alapján viszont, elképzelhető, hogy idegenkezűség áll fenn. Megpróbáltuk utolérni a cégvezető Sebastian Calvin-Hillt, de megkeresésünkre nem reagált. Kíváncsian várjuk a Vas Keselyű néven is elhíresült üzletember nyilatkozatát a témában, ugyanis tudvalevő, hogy mostanában komoly átszervezések folynak a cége berkein belül…

A SunShine Könyvelőiroda az Üzleti negyedben bújik meg.
Maga az épület kívülről közel sem olyan impozáns, mint az újabb építésű csupa üveg és fém kreálmányok. Összesen csak 3 emeletet számlál, emeletenként egy-egy vállalkozással. Pár éve teljes felújításon esett át, ezzel hívogatóvá téve a benne üzemelő szolgáltatásokat az igazán gazdagok számára is.
Melissa Red-Rose vállalkozása az alsó szintet foglalja el, magába foglalva egy tágas várótermet, két irodát, egy tárgyalót és még egy két funkcionális helyiséget.
Bár az évek során a berendezés modernizálódott és az irodára jellemzők a sima, letisztult vonalak, azért van, amit sikerült megőrizni azokból a rég letűnt korokból. Egy-két polcon díszként funkcionáló könyvek sorakoznak, máshol hangszigetelt, olykor-olykor megnyikorduló ajtók hirdetik a tulajdonos kissé különc ízlését.